Koronavírus két májtranszplantáció után

48 évvel később, minden előjel nélkül, egy reggel nem ébredtem fel. A mentő bevitt a Honvéd kórházba. Mindenféle vizsgálatot elvégeztek rajtam. Nem agyvérzés, csak ennyit tudtak feleségemnek mondani. A kómám harmadik napján kérdezték tőle, hogy tud-e róla, hogy nekem hepatitis C vírusfertőzésem van. Senki sem tudott róla, én sem, így ő sem. Mondták, hogy ez májkóma, amiben vagyok. A vírus, az évek alatt, szép lassan  kivégezte a májam és kialakult a májcirózis. Ötödik nap reggel ébredtem fel a kómából. És elkezdődött életem kálváriája.

2003-at írunk. A Baross utcai Transzplantációs Klinikára jártam kontrollra, Gerlei Zsuzsa doktornőhöz. Közben viszont annyira romlott a májam állapota, hogy többször is kómába estem. Ez azért következett be, mert a májam már nem tudta a méreganyagokat kiszűrni a szervezetemből, a fehérjék ammóniát szabadítottak fel, ami feljutott az agyba, s az agy válasza volt erre a kóma.

Mivel hepatitis-C fertőzött voltam, az éppen ügyeletes kórházak nem szívesen fogadtak be. Káposztásmegyeren laktunk, a Károly kórházhoz tartoztunk. Ott a főorvos azt mondta, hogy kemény alkoholista vagyok, hiszen ahhoz, hogy a májam így nézzen ki, naponta több liter töményet kellett meginnom. (itt jegyzem meg, hogy teljesen abszcinens vagyok és voltam. Se szilveszterkor, se szülinapokon nem ittam egy korty alkoholt sem) Ezek a megjegyzések és az esetenként előforduló szívtelen bánásmódok a kórházakban nagyon rosszul estek. Volt olyan kómám, hogy egyik kórház sem akart befogadni. Végül a Szent László Kórházba kerültem, de ott is megjegyezték, hogy nem oda tartozom, máskor menjek a körzetembe tartozó kórházba.

Borzasztó volt minden egyes alkalommal más és más kórházban, helyszínen felébredni a kómából.

Állapotom eléggé leromlott, mivel fehérje szegény diétán voltam. 2005 tavaszán, még mindig nem voltam a transzplantációs várólistán. Egy ilyen kómás nap reggelén a családom elvitt a Transzplantációs Klinikára, ahol Gerlei doktornő azonnal elkezdte intézni azokat a vizsgálatokat, amelyek szükségesek a májtranszplantációs várólistára helyezéshez. Az Üllői úti klinikákra kerültem, ott szerzett a doktornő ágyat. De pár nap elteltével onnan hazaküldtek, mert már nem láttak reményt.

Istennek azonban más volt a terve velem

Közben felkerültem a transzplantációs várólistára. Én meg szépen felerősödtem otthon és így a várva várt riasztás igen jó állapotban ért 2005. július 21-én. Istennek és Görög Dénes doktornak és csapatának hála, a műtét sikerült – bár 12 órán át tartott.

Persze a hepatitis C vírus még mindig bennem volt, így az új májat is megfertőzte. Bár Gerlei doktornő felügyelete mellett Interferon kezelést is kaptam, de nagyon rossz volt a vérképem, így ez sem volt zökkenőmentes és sajnos a vírust nem ölte ki a vérből. A 2005-os júliusi transzplantáció után – mivel én voltam a családfenntartó – anyagi gondjaink miatt Angliába költöztünk ki a feleségemmel 2006 áprilisában 45 és 48 évesen. Ott sikeres felépülés és megerősödés után elkezdtem én is dolgozni és lassan, kitartóan elkezdtük ismét felépíteni az életünket. Múltak az évek és 3.5 év után elkezdődtek a problémák: először egy nagyon komoly lábszárfekélyem lett. Kórházba kerültem, ám lassan sikerült kikeverednem abból is, de a mai napig problémát jelent sok minden ezzel kapcsolatban. Mivel a 2005-ös transzplantációval a hepatitis-C vírus nem tűnt – nem is tűnhetett – el a szervezetemből, a beültetett máj is kezdett tönkremenni. Ezt egymás után többszöri kóma követte és sokszor ébredtem ez alkalommal is kórházban. Az angol egészségügy hosszabb idő után felvett a rendszerbe és tényleg mindent elkövettek a gyógyulásért.

Sajnos a helyzetem, a májam állapota egyre rosszabb lett és egy hosszabb kóma után elkerültem a cambridgei egyetemi klinikára, ahol megállapítottak, hogy szükséges ismét egy májtranszplantáció vagy egy éven belül meghalok. Megkérdezték mit választok, választunk, mert akkor úgy állnak a kérdéshez. Természetesen a transzplantációt választottuk, ismét felkerültem a májtranszplantációs várólistára és féléven belül sor is került a májátültetésre. 2014. márciusában történt meg a második májátültetésem: ez egy nagyon nehéz műtét volt, mely közben felmerült, hogy nem is lehet megcsinálni, végül az orvosoknak mégis sikerült megoldást találni a műtét közben felmerült komoly nehézségekre. Az összenövések és a vérzés volt a nagy gond – mint utóbb megtudtuk. Három hétig voltam a klinikán, egy hét után sétálni próbáltam és lassan sikerült járókerettel megtanulnom sétálni. A nővérek, orvosok profi hozzáállása sokat segített a gyógyulásban és három hét után mosolyogva, boldogan mentem haza.

Mindezekhez nagyon hozzátartozik, hogy mindvégig mellettem volt a család,a feleségem, gyermekeim és unokáim, akik az évek elteltével ugyancsak kijöttek Angliába és a mai napig itt élnek. Keresztény ember lévén együtt imádkoztunk a gyógyulásért a kórházban és hitem szerint a imáink meghallgattattak. Feleségem minden héten többször jött látogatni, pedig 80 km-re lakunk Cambridge-től, mégis hetente többször megtette az utat autóval és ezzel segített a legtöbbet, amit én – mivel nem mindig voltam magamnál – nem minden esetben kezeltem jól.

A műtét után 2 héttel a főorvos megkérdezte, hogy vállalnám-e a hepatitis C vírus kiirtásával kapcsolatos gyógyszer-kísérletben való részvételt. Igent mondtunk rá és a kórházból való távozáskor kaptam 12 hétre elegendő, csak az én részemre előállított tablettákat, amivel végül 3 hónap alatt sikerült kiirtani a szervezetemből a hepatitis C vírust. Innentől kezdve mintha nem is lett volna soha semmi problémám, éltem az életemet. Természetesen a gyógyszereket rendszeresen és pontosan szedem, ügyelek a táplálkozásra, kerülöm a zsíros ételeket és kevés húst fogyasztok. Alkoholt korábban sem fogyasztottam, természetesen ez a továbbiakban is így maradt.

Ma már 6 év elteltével évente járok kontrollra a klinikára és hála Istennek semmilyen problémám nincsen. Nem vagyok cukros, a hasnyálmirigy jól működik, a vesém nem károsodott, egyedül a kómák következtében – valószínűleg oxigén ellátási zavar léphetett fel az agyban, emiatt a járásommal és az egyensúly érzékemmel lett problémám, ami tartósan megmaradt, de úgy gondolom, hogy ez legyen a legnagyobb gondom az életben! A májcirrózis egy nagyon komoly nem mindig gyógyítható betegség és mindenki másképp éli meg ezt. Tanulságként azt tudom mondani, hogy a táplálkozás nagyon sokat számít, és még többet az alkoholfogyasztás. Aki ezeket figyelmen kívül hagyja, az véleményem szerint nagyon komoly problémákkal szembesülhet.

Elérkeztünk 2020 tavaszához

2020. április elején nyugodtan éltük életünket feleségemmel, körülöttünk javában tombolt a koronavírus járvány Angliában. Én transzplantáltként különösen vigyáztam, nem mentem vásárolni már hosszú ideje, nem mentünk közösségbe, nem találkoztunk a gyermekeinkkel, unokáinkkal.

Ennek ellenére egyik napról a másikra elkezdtem köhögni, először csak ritkán, később egyre gyakrabban. A köhögés száraz volt és arra gondoltam, hogy légcsőhurutot szedtem össze, mivel fagylaltot ettem előtte. A köhögés nem akart elmúlni, hanem erősödött és egy erősödő fáradság társult mellé egyre nehezebb levegővétellel. 2-3 napon belül annyira romlott a levegővétel, hogy 5-6 lépést sem tudtam megtenni megállás nélkül. Mindez oda vezetett, hogy mentőt hívtunk, ami gyorsan meg is érkezett és azonnal megállapították, hogy koronavírus fertőzésem van és azonnal bevittek a kórházba. Ott a sürgősségire kerülve azonnal oxigént kaptam és  rövid időn belül a vörös-zónás területre kerültem, ahol csak a koronavírussal fertőzöttek voltak. Egy hatágyas kórteremben voltam, ahol azonnal vért vettek és vittek a röntgenbe. Megállapították a kétoldali tüdőgyulladást és a kórterembe visszakerülve elkezdtek 15 liter oxigént adni és napi két alkalommal vénás antibiotikumot kaptam napokon keresztül.

10 nap elteltével sikeresen elmúlt a tüdőgyulladás, az oxigént azonban nem állították le, de csökkentették 8 literre, majd két nap múlva 4 literre, majd 2 literre és egyszer csak levettek róla. Másnap meglepetésszerűen nagyon boldogan távoztam a kórházból nagy taps közepette, amit a nővérektől kaptam!!!

18 nap kórházi tartózkodás után egészségesen negatív lelettel távoztam és végre találkozhattam feleségemmel és gyermekeimmel, akikkel addig csak skype-on vagy messenger-en tudtuk tartani a kapcsolatot. Számomra amellett, hogy nem hiányzó, izgalmas két hetet kellett átélnünk – amiből könnyen nagyobb baj is lehetett volna – egy hatalmas tapasztalat volt ismét megélni ezt a gyógyulást.

Nem szabad soha feladni,

Nem szabad negatívan szemlélni a betegséget, igyekezni kell a maximumot kihozni magunkból. Ha az embernek hite van es van reménysége, akkor sokkal könnyebb mindennap. Ez lehet, hogy nagyon érdekesen hangzik sokaknak, de nagyon sokat jelent a hit!

A tragikusan nagyon rossz az egészben az volt és sokaknak a mai napig az, hogy a kórházban tartózkodás ideje alatt a családból senkivel nem találkozhattam. Amíg a kórteremben feküdtem, két beteg meghalt mellettem és borzasztó volt látni, hogy nem tudott elköszönni és tőle sem tudtak elbúcsúzni a hozzátartozói.

Nekem azonban volt két ott dolgozó magyar barátom és két magyar nővér, akik segítettek mindenben és behoztak olyan dolgokat, amikre szükségem volt a kórházi tartózkodás alatt. Aki esetleg elkapja ezt a fajta betegséget, az vegye nagyon komolyan! A tanácsom az, hogy ha tehetik, ne háton feküdjenek, se éjjel, se nappal, és ne tartózkodjanak egész nap az ágyban, próbáljanak minél többet ülni és mozogni, valamint sokat igyanak. Természetesen mindezeket a betegség elején érdemes alkalmazni, kétoldali tüdőgyulladás esetén, és talán így elkerülhető a lélegezgetőgép.

Kívánom, hogy soha egyiküknek se kelljen alkalmazni ezeket és jó egészséget minden sorstársamnak!!!

Baktai László