Levél a feszültséghez

Kedves Feszültségem!

Az elmúlt egy évben sokkal több időt töltöttünk együtt, mint ahogy terveztem. Korábban sem volt éppen ritka a találkozás, de most szinte a lakótársammá váltál (bérleti díjat persze nem fizetsz). Amióta itt vagy, sokkal több áram fogy – ha nem tudok aludni, a neten keresek valami elterelést – és több étel is kell, lehetőleg csoki vagy bármi, ami nagyon finom.

Azt vettem észre, hogy egyre kevésbé beszélgetek másokkal, vagy nem olyan mélyen, esetleg csak rossz dolgokról – ami jobban aggaszt, hogy néha magammal sem állok szóba. Időnként visszahúzódsz (ezt nagyon értékelem), de valahogy mégis úgy érzem túl szorossá vált a kapcsolatunk. 

Jössz velem majdnem mindenhová. Amikor elindulunk dolgozni, a buszon, az utcán találkozol más emberek Feszültségeivel, és értem én, hogy azonnal üdvözölni/üvöltözni akarjátok egymást, váltani egy-két barátságtalan szót, de nekem bizony nagyon nehéz, hogy ehhez minket használtok. Ha éppen nem találkozol más Feszültségekkel, mintha magányos lennél és még több időt akarnál velem tölteni, és én csak arra vágyom, bár találnál magadnak valami másik hobbit… Hidd el, a távolság néha jót tesz egy kapcsolatnak! 

Nem akarlak levegőnek nézni, tudom, hogy okkal vagy itt, fontos dolgokra figyelmeztetsz engem. Például arra, hogy változtatni kellene az időbeosztásomon, vagy arra, hogy túl komolyan veszek valamit, amit nem kellene. Szólsz, ha magamra húzok olyan problémákat, amik nem az enyémek. Néha egyszerűen azt jelzed, hogy nem figyelek eléggé magamra vagy a környezetemre. Sőt azt is nagyon egyértelműen elmondod nekem, ha olyat csinálok, ami valójában nem jó nekem és én próbálom nem meghallani ezt… Szóval hidd el tudom, hogy nem vagy felesleges, Te is a céljaidat tartod szem előtt, mint mindenki. 

Néha, amikor együtt sétálunk (és picit hagysz nézelődni), azt látom, hogy majdnem mindenki a hatalmasra nőtt Feszültségével sétál, vagy ül a volán mögött. Időnként mintha nem is egy ember sétálna a Feszültségével, hanem a Feszültség sétáltat egy pici, görnyedt embert, aki úgy tűnik már egy mélyet sem tud sóhajtani, hogy megkönnyebbülhessen. Ilyenkor elszorul a szívem. Elszomorodom, de váratlanul megjelenik Együttérzés. Ő megfogja a kezünket, megérti, hogy neked dolgod van, én pedig elfáradtam abban, hogy folyamatosan hordozzalak, otthont adjak neked és sétálni vigyelek, hogy találkozhass a társaiddal. 

Együttérzés mindent megért. Bölcs és sokszor marad csendben, de ha figyelünk rá, megláthatjuk az embereket a Feszültségek mögött, néha a buszon vagy az autókban ülve, de még inkább a hozzánk közelállókban, a szeretteinkben, és önmagunkban is. Együttérzés arra biztat, hogy lehetünk bár kimerültek, csüggedtek, haragosak, soha ne felejtsük el, mi az, ami minket gyógyít, erősít és motivál. 

Tudom, hogy sok lehetőség van benned, hogy változásokra ösztönzöl és jelzed az irányt. És tudom azt is, hogy nekem is szerepem van abban, ha a kapcsolatunk túl szorossá válik, hiszen én tudom azt meghatározni mennyi teret és időt adok a számodra. 

Szerettem volna ezt leírni, hogy ne lepődj meg a változásokon, amiket a tavasz, a humor és a tudatosság hoz majd nekünk. 

Szeretettel: 
Az embered

Tusor Lilla

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2021/1. számában jelent meg.