Mint ahogy a sportban, úgy az életben sincs „HA…”

János kétszeres veseátültetett testnevelőtanár, akinek a sport nem csak célokat és sikereket hozott, hanem barátokat és rengeteg közös élményt.

Igazi közösségi ember, akire mindig számíthatnak barátai, betegtársai, szűkebb és tágabb közössége. 

Fele így, fele úgy

Így: normál gyermekkor, iskolák, felvétel a Testnevelési Főiskolára, munka, házasság, gyermek. Boldogság minden szinten az addig eltelt 26 évben. 

Úgy: minden előzetes értesítés nélkül, 1991 novemberében belázasodtam. Irány a körzeti orvos. Hajdú Ágnes doktornő minden tőle telhető eszközt bevetett, de a végén be kellett utalnia az Angyalföldi Kórházba. Itt aztán csak kapkodtam a fejem, mert kiderült, hogy nincs meg az egyik vesém, nincs vérem, a májfunkciós értékeim az egekben. Nem is marasztaltak, át küldtek a László Kórházba, mert ők jobban értenek a májhoz. Na, itt aztán újra kezdődött minden vizsgálat és kiderült, hogy a vesefunkcióm sincs „teljesen” rendben. Fogalmam sem volt, hogy mi az a kreatinin, de nekem sok jutott belőle. 2200 volt mikor először találkoztunk. Kiderült, hogy az az egy vesém sem működik tökéletesen, ami van.

Forszírozott diurézissel (napi 3 liter infúzió mellé 3 liter folyadék és sok Furosemid) próbáltuk visszább szorítani a magas értéket, ami kezdetben biztató jeleket mutatott. Egészen 300-ig visszacsúszott, de aztán hirtelen újra 1000 lett.

Eldőlt, hogy vesebetegségem krónikus, ezért dializálni kell, majd megismerkedtem a vesetranszplantációs várólista fogalmával, bár ekkor még úgy gondoltam, hogy a transzplantáció az valami olyasmi, ami után egy steril szobában kell leélnem az életemet.

1992. február 11-én volt az első az első művesekezelésem.

Nagyon kegyes volt hozzám a sors, mert még abban az évben, október 2-án vesét kaptam. Beindult, működött, minden szuper! Még a László kórházi tartózkodás alatt ismertem Juhász Zoli barátomat, sorstársamat, aki már akkor vesetranszplantált volt. Nagyon jó barátság szövődött közöttünk. Ő mesélt a szervátültetettek sportjáról, és mutatott be a Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesületének elnökének, Székely Gyurinak, így folytatódhatott a korábbi, egészséges életem sportolása és kezdődött a szervátültetés utáni életem sportolása.

1993 nyarán már részt vehettem a Transzplantáltak Nyári Világjátékán Vancouverben, és azt követően eddig minden játékon, kivéve a 2007-ben Thaiföldön rendezettet. 2006 végén ugyanis a 14 évvel korábban kapott vesém, társam, elfáradt és elkezdte felmondani a szolgálatot. Újra vesetranszplantációs várólistára kerültem és újra dialízisre volt szükségem. A sors ismét kegyes volt.

2008.03.03-án újra vesét kaptam és a vesetranszplantáció után ismét visszatértem a sporthoz. 

Testnevelőtanárként mindig is fontos szerepet töltött be életemben a sport. Gyerekkoromtól kezdve kézilabdáztam, de a szervátültetés után teljesedett ki a sport az életemben. Alakulása óta tagja vagyok a transzplantált röplabda csapatnak, asztaliteniszezek, és síelek. Ezen kívül kipróbálhattam magam tollaslabdában, teniszben, úszásban és az atlétika dobó számaiban is. A rendszeres edzésekkel nem csak a hétköznapok rutinját oldom fel, hanem barátokat találtam, rengeteg közös programot kaptam, és nem utolsó sorban hozzájárul egészségem megőrzéséhez is. 

Sokszor felvetődött bennem a gondolat, hogy mi lett volna ha nem így alakul, ha nem leszek beteg, ha nem leszek veseátültetett.

Mint ahogy a sportban, úgy az életben sincs „HA…” és teljesen elfogadva a helyzetemet, oda jutottam, hogy jó ez így, ahogy van.  

Szendi János

Vese Világnap 2022.

Nemzeti Vese Program