Azt gondoltam, hogy egy steril szobában kell leélnem az életemet
Kétszeres vesetranszplantált, életigenlő ember vagyok, akit egész életében végigkísért a sport. Túl az ötödik x-en is töretlenül hiszek a jövőben. Szendi Jánosnak hívnak.
26 éves voltam, fiatal testnevelőtanárként, folyamatosan sportoló örökmozgó emberként derült égből villámcsapásként derült ki súlyos vesebetegségem, amely miatt azonnal művesekezelésre szorultam és olyan szavakat hallottam, amelyekről akkoriban még sok fogalmam nem volt. Dialízis, várólista, vesetranszplantáció.
1991-et írtunk ekkor, tehát az internet nem állt még rendelkezésünkre (sajnos vagy hál’Istennek?), és a transzplantáció szó sem volt még ismert fogalom széles körben. Nagyjából arra készültem, hogy egy steril szobában kell leélnem a hátralévő éveimet, ehhez túl sok kedvem nem volt… Szerencsére találkoztam egy veseátültetett sráccal – Juhász Zolival, aki azóta már nincs közöttünk -, aki elmesélte, hogy épp most tért haza Szingapúrból a Szervátültetettek Világjátékáról, ahol teniszezőként vett részt. A korábbi elképzeléseimmel ez élesen szembenállt és lassan kiderült számomra, hogy a veseátültetés után tényleg új élet vár.
1992. októberében riasztottak, akkor még az I. sz. Sebészeti Klinikáról, hogy van számomra egy megfelelő vese. Még aznap megtörtént a vesetranszplantáció. Azt már tudtam, hogy utána milyen lesz, milyen lehet, de a szervátültetés maga nagyon félelmetes gondolat volt. Én voltam a 721. veseátültetés Magyarországon.
A legnagyobb kihívás ekkor az volt, hogy visszarázódjak a normál életembe: munka, sport és persze a csajozás is fontos volt. Soha nem voltam rendmániás (most sem vagyok), de mégis rendszer került az életembe, hiszen a gyógyszereket pontosan kellett szedni.
A szervátültetés utáni évben csatlakoztam a Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesületéhez, röplabdáztam, tollaslabdáztam, asztaliteniszeztem és persze síeltem. A következő években állandó tagja lettem a Magyar Szervátültetett Válogatottnak és büszkén mondhatom, hogy minden Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán, valamint Szervátültetettek Világjátékán sikerült a dobogóra állnom.
Az 1992-ben kapott vesém 14 évig szolgált,
aztán szép lassan elfáradt. 85 kg-ról lefogytam 57 kg-ra, ijesztő látványt nyújtottam, pedig csak próbáltam az ismét szükséges művesekezelés kezdését minél jobban kitolni (diéta). 2007. júliusától kezdtek el újra dializálni, ekkor annyival könnyebb volt, mint az első veseátültetésnél, hogy tudtam, hogy mi vár rám, tudtam, hogy új vesét szeretnék és tudtam, hogy az új vesével visszakapom az életemet is. A feladatom a visszaerősödés volt, amiért természetesen mindent megtettem. Végül 8 hónap művesekezelés (heti 3×4 óra, összesen 98 alkalom volt) után 2008. márciusában ismét új vesét, új életet kaptam (vagy a régi életemet vissza).
Szerencsére minden rendben volt és viszonylag gyorsan visszatért az életem a régi kerékvágásba. Sport, munka – a csajozás már nem, mert a feleségem kitekerné a nyakamat 😊, de a közösséget nagyon szeretem, rengeteg barátom van a szervátültetettek között és sok szervátültetett gyermeket láthattam felnőni is.
Világéletemben sportoltam, 2023-ban tizennegyedszer vehettem részt a Szervátültetettek Világjátékán. A sport örök szerelem, amíg bírom, addig csinálom. Nagyon szeretek játszani, nagyon szeretek nyerni és nagyon szeretem az aranyérmeket is!
A Testnevelési Főiskolán tanultam meg síelni, szerelem volt első csatolásra. 1994-ben voltam a szervátültetettekkel először Franciaországban versenyezni, ahol nem nyertem semmit. De aztán pár év múlva szlalomban sikerült bronzérmet nyerni és azóta is majdnem minden Szervátültetettek Téli Világjátékán részt vettem.
A mindennapokban röplabdázom és asztaliteniszezem,
emellett néha teniszezem és tulajdonképpen bármilyen sportot szívesen űzök. Szeretem a közösséget és szeretem a közösségi versenyeket is. Futok időnként a szervátültetettekkel, az UltraBalaton örök élmény marad, ezenkívül tavaly a Balaton-átúszás is mély nyomot hagyott, ahol asztaliteniszező barátommal (a férfi párosok versenyében párommal), Bácsi Bercivel erősítettük a szervátültetett csapatot. (Kis nehézséget jelentett, hogy bár Berci fantasztikusan jól asztaliteniszezik, úszni nem olyan nagyon tud, mondhatjuk, hogy egyáltalán nem, de mi már régóta tudjuk, hogy lehetetlen nem létezik.)
Az idei Szervátültetettek Világjátékának megnyitóján óriási megtiszteltetésben részesültem: bekerültem a World Transplant Games „Hírességek csarnokába”, amihez azóta sem nagyon találok szavakat.
A Világjáték első próbatétele számomra az egyéni asztalitenisz verseny volt, ahol végül bronzérmes lettem. A vegyespárosok versenyén ismét a dobogó harmadik fokáig sikerült eljutnom, de tudtam, hogy a legnagyobb feladat, legnagyobb álom a férfipárosok versenye, aminek már közel 1 éve a legfényesebb érmét tűztük ki célnak Bácsi Bernát barátommal, asztalitenisz párommal, és a győzelemért – úgy érzem – hogy mindent megtettünk az elmúlt hónapokban (is). Sikerült! Nem tudom, hogy melyikünk volt boldogabb, hiszen ezt az aranyérmet álmodtuk meg magunknak.
Megvalósításra váló álom?
Fel szeretnék menni 6000 méter fölé egy hegyre… Szerveződik! Ha összejön, keresik másik álmot.
A személyes mottóm, üzenetem az, hogy vannak nehézségek, de minden megoldódik, „csak” mi kellünk hozzá!
A 10 évvel ezelőtti önmagamat vállon veregetném és azt mondanám, hogy mindent csinálj úgy, ahogy csináltál. Hiszen minden rendben van. …mert mint ahogy a sportban, úgy az életben sincs „HA…” és teljesen elfogadva a helyzetemet, oda jutottam, hogy jó ez így, ahogy van.
Szendi János/Feszt Tímea
Esküt tettek a magyar szervátültetett sportolók
Magyar sikerek a szervátültetettek Téli Világjátékán
Vármegyénk sportolói is kitettek magukért a Szervátültetettek Világjátékán
