Négy vesetranszplantáció után hittel és reménnyel

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”  (ÉZS, 40:31.)

Kata Szegeden él ebben a gyönyörű városban és nagy harcos. Kell is harcolnia, hiszen négy vesetranszplantáción van túl. Vele beszélgettem az életéről, segítőiről, szerelméről, félelmeiről.

Mikor derült ki a vesebetegséged?

Két hónapos korom után jelentkeztek a problémák. Sokat sírtam, nem ettem jól, nem gyarapodtam, ezért szüleim elvittek kivizsgálásra. Ott derült ki, hogy komoly a probléma. Az orvos közölte a tényeket, hogy súlyos veseelégtelenség, amivel jó, ha megélem az 1 éves kort – az orvostudomány akkori állása szerint. De szerencsére nem így történt.

Hogyan telt a gyermekkorod? 

A problémáim ellenére mindig vidám, mosolygós, kedves kislány voltam. Aki nem ismert, nem mondta volna meg rólam, hogy milyen komoly betegséggel küzdök. Édesanya anyatigrisként küzdött értem. Ha nincs a vidám természetem, az állandó optimizmusom – még a legnehezebb napokban is -, talán most nem lennék itt és nem tudnám bátorítani a többieket.

Mikor fordult komolyra a betegséged?

15 éves koromig jártam rendszeresen kontroll vizsgálatokra. Majd egy nap behívatott az orvos és elmondta, hogy el kell kezdeni a művesekezelést. (A dialízis olyan salakanyagokat és folyadékot távolít el a szervezetből, amelyeket a vese nem képes eltávolítani.) Mivel nagyon gyengék voltak az ereim, így a hemodialízis szóba sem jöhetett. Maradt a hasi kezelés (peritonális dialízis) ami annyit jelentett, hogy a hasamba beültettek egy Tenckhoff katétert és azon keresztül, dializáló oldat segítségével – attól függően, hogy milyenek voltak az eredményeim -, naponta négyszer-hatszor kellett elvégezni a kezelést. Nekem elég volt napi négy. 

Mikor jött az első riadó? 

Hat hónap dialízis után – ekkor 15 éves voltam – egyszercsak megcsörrent a telefon, van számomra egy megfelelő vese. Nagyon bizakodtam, de ez az első vese csak egy évet bírt ki. 

Lehet tudni, hogy miért?

Én akkor 15 éves voltam, a donor vese pedig 50 körüli. Igazából az orvosok sem találták az okot, hogy miért indult be a kilökődés és miért ment tönkre a beültetett vesém. Így megint felkerültem a vesetranszplantációs várólistára és elkezdődött a dialízis, de ekkor már hemodialízisre került sor. Lelkileg nagyon megviselt. A hasamon vágások voltak, az ereim megduzzadtak. A gyógyszerektől pedig elváltozott az arcom. Bár fizikailag jól bírtam, de lelkileg összetörtem.

Meddig tartott ez az időszak?

Hét év dialízis után – 23 évesen- érkezett a második veseriadó. Kissé bizalmatlanul fogadtam, féltem belevágni, de aztán mégis megpróbáltam. Hiszem, hogy amíg van lehetőség, addig próbálkozni kell.

Sajnos ezzel a második vesével is csak két évet kaptam.

Volt, aki segítsen ebben a nehéz időszakban?

Édesanyám volt a támaszom, mert teljesen összetörtem. Nem gondoltam, hogy lesz még egy vese, nem láttam a kiutat. Úgy éreztem, hogy akkor itt most már ennyi: csak a művesekezelés marad. Próbáltam újra összeszedni magam. Voltak könnyebb napok és voltak nehezebbek. Közben dialízis mellett ápoltam beteg anyukámat, aki sajnos 2007-ben örökre elment, előtte nem sokkal a nagymamámtól búcsúztam. Úgy éreztem, hogy csak a nehézségek jönnek sorban.

Fiatal lányként volt szerelem is ezekben az években?

Igen volt és a legjobbkor jött. Még abban az évben, hogy anyát elveszítettem, augusztusban megismerkedtem Petivel, a szerelemmel. A dialízis állomáson pillantottuk meg egymást, egy műszakban kezeltek bennünket. Később pedig a nővérkék jóvoltából egymás mellett is feküdtünk. Sokat beszélgettünk, verseket írtunk egymásnak, szerelem volt azonnal. Két hét ismeretség után felköltözött Szegedre és onnantól kezdve együtt voltunk. Nem őrlődtem már azon, hogy lesz-e még vese vagy sem. Próbáltam jól érezni magam a bőrömben.

Mikor érkezett a harmadik riasztás?

2007. október 4-én megint megcsörrent a telefon és újabb veseátültetés következett a harmadik, ami számomra valóban maga volt a csoda, mert erre már nem számítottam. Nagyon boldog voltam, tele reményekkel. A szerelmem, akinek nagyon sokat köszönhetek, a transzplantáció után minden áldott nap ott volt, amikor dialízise volt. Bejött kezelés előtt is, meg utána is. Sokat segített, támogatott. Ennek a vesének 7 közel gondtalan évet és szabadságot köszönhetek. Ezek nagyon szép évek voltak, kiteljesedtem a szerelemben és megtaláltam a lelki békémet is a gyülekezetben.

Aztán ismét dialízis következett. Most viszont nem zuhantam magamba. Úgy voltam vele, ha kapok vesét, annak nagyon örülünk, de ha nem, akkor az adott helyzetből hozom ki a legjobbat.

Hogyan teltek a következő évek?

2010. december 6-án a szerelmem is kapott vesét, ő azóta is jól van. 2010. december 24-én eljegyeztük egymást. Nagyon boldog voltam s vagyok azóta is. 2009 óta albérletben élünk és tervben van egy saját lakás. 2012-ben mindketten megtértünk, azóta szolgálatokban vagyunk, én a gyerekszolgálatban, mert nagyon imádom a piciket, kamaszokat.

Neked a hit, a vallás nagyon fontos. Emlékszel arra a napra, amikor ez megváltoztatta az életedet? 

A férjem régóta útkereső volt.  Én nem igazán foglalkoztam ezzel a témával, mert tudtam, hogy valahol biztosan létezik Isten. Nem tagadtam, de nem is fektettem nagy hangsúlyt rá. 2012-ben egy kedves ismerősünk hívott el egy gyülekezeti alkalomra. Úgy voltam vele, hogy menjünk, mit is veszíthetek. Akkor történt valami áttörés nálam, amit nem tudok megmagyarázni, de úgy éreztem, hogy erre nekem szükségem van. Ez számomra fontos!

2013-ban bemerítkeztem, azóta járunk gyülekezetbe és nem bántam meg. Hálás vagyok Istennek hogy megmentett. Jó volt, hogy nem vagyok egyedül a harcban, sokkal könnyebb megélni bármilyen krízis helyzetet. Bármikor bajban voltam, vagy kórházba kerültem, mindig jöttek látogatni és segítettek, amiben tudtak. Volt, hogy gyülekezeti tag vitt haza a kórházból kocsival.

Melyik év volt az, ami kiemelkedett a többi közül?

A 2015-ös év a csodák csodája volt. Bár művesekezelés mellett, de június 20-án eljött a nagy napunk, összeházasodtunk. 

2015. június 31-én pedig megcsörrent a telefon: van számomra egy újabb vese, így eljött a negyedik veseátültetésem napja is.

Ez a vese 5 évet bírt, de sajnos sokszor volt húgyúti fertőzésem és a második vesemedence gyulladást már nem élte túl, pedig nagyon vigyáztam rá. 2020 tavasza óta ismét művesekezelésre járok.

Ezek után mi ad Neked erőt, mit érzel, miben bízol?

Hálát érzek, mert más embernek még ennyi sem adatik meg. Azt, hogy lesz-e ötödik vese nem tudom, de nem is akarok ezen agyalni, mert sokkal rosszabb lenne. Amennyiben lesz, nagyon hálás leszek, de ha a dialízis marad életem végéig, akkor abból próbálom kihozni a legjobbat. Boldog vagyok, boldog házasságban élek.

Sok vágyamat, álmomat próbáltam és próbálom megvalósítani, hogy a boldogságom kiteljesedjen. Ilyen volt a levendula napok is, ami bakancslistás volt nálam. Gyönyörű levendulásban voltunk és barátnőm aki hobbi fotós, készítette a képeket és nagyon élveztem. Imádom a levendula illatát, ízét.

Az embernek észre kell venni a nehéz helyzetekben a jót és a szépet, nem pedig a rosszra gondolni. A férjemnek nagyon sokat köszönhetek és hálás vagyok neki. De az édesanyám volt az, aki ha nem küzdött volna értem ennyire, most nem lehetnék itt.

Mi hiányzik a legjobban az életedből?

Egy gyermek nagyon. Azt, hogy nem lehet gyerekem sokáig nehéz volt feldolgozni. Sokan mondták, hogy fogadjak örökbe, de én sajátot szerettem volna. Ezt a témát úgy tudtam helyre tenni, hogy sokáig önkéntes munkát végeztem a szegedi koraszülött alapítványnál. A gyülekezetben is rengeteg gyerek vesz körül, akik engem és a férjemet is rajongásig imádnak. Ugyan saját nem lehet, de Isten adott és ad mindig gyerekeket, akikkel közösségben lehetünk. Isten nem egy gyereket adott s bíz rám és a férjemre, hanem olykor jóval többet.

Úgy tudom egy egyesületet is alapítottál, hogy segíteni tudjál másokon.

2016-ban Szegeden tartott a Magyar Szervátültetettek Szövetsége egy Képzett Beteg programot, ami segítséget nyújt a szervátültetett betegeknek. Berente Judit – a Szövetség elnöke – felhozta a témát, hogy szükség lenne Szegeden is egy egyesületre, hiszen ő már sok-sok éve ezért küzd. Akkor úgy döntöttünk a férjemmel, hogy belevágunk és fél év múlva bejegyzett egyesület lettünk. Megalakult a Csongrád Megyei Szervátültetettek Sport és Érdekvédelmi Egyesülete. A Szövetségnek is köszönhetően egyre gyarapodik a tagság. Azért is alakult, hogy segíthessük sorstársainkat, bátoríthassuk őket arra, hogy a szervátültetés után merjenek lépni, ne építsenek gátakat magukban. Nagyon hálás vagyok a gazdasági vezetőnknek, Szűcs Mátyásné Junó Marikának, aki a jobb kezem és nagyon sokat segít.

Egy ilyen élettörténet után mit üzensz azoknak, akik most vannak transzplantációs várólistán?

Nekem rengeteget segít a hitem és hogy tudom, nem kell egyedül végig csinálnom, Isten velem van. De bármiben is higgyél, a hit a fontos. Mert az mindig veled lesz.

Nem tudom eléggé megköszönni az elmúlt évtizedeket a szegedi Gyermekklinika Dialízis Osztályán dolgozóknak, a szegedi felnőtt műveseosztály orvosainak és ápolóinak, valamint természetesen a szegedi Transzplantációs Osztály összes ápolójának, orvosának.

…és legfőképp Istennek köszönet. Mindenért .

„Az igaz ember pedig hitből él„  
Pál levele a rómaiakhoz 1:17.

Kovács Kata/Nagy Mara