Nem az a lényeg, hogy milyen helyzetbe kerülsz , hanem hogy ott mit kezdesz magaddal

Minden másnap 250 percet tölteni egy olyan gépen, ami az életben maradást biztosítja azzal, hogy a vérből eltávolítja a méreganyagokat és a szervezetet megszabadítja a felesleges folyadéktól. Csaba így él és már harmadik éve várja azt a bizonyos donorriadót, ami szervátültetést jelentheti.

De mindeközben nem szomorkodik. Egyfolytában célokat tűz ki maga elé, és ha azokat megvalósította, jönnek a következő tervek. Maratont fut, átússza a Balatont. Nem a kiemelkedő eredményekért teszi, a részvétel, a célok teljesítése ad számára örömet, mert vallja, hogy az út maga a cél!

Az út maga a cél! 

Az én kis történetem sem kezdődik másként, mint sokaké. Amikor egy új élet veszi kezdetét, az egész család úszik a boldogságban, reményteljesek, és sorra találgatják: Mi lesz ebből a gyerekből? Van, aki szerint tovább viszi a családi vállalkozást, van aki szerint jobb lenne valami egészen mással foglalkoznia. Megint mások reménye szerint valami rendkívüli kötődik majd a nevéhez, és természetesen olyan remények is akadnak, melyek szerint a gyorsan pergő homokszemek szerteoszlatják a várakozásokat, és magam is a hétköznapok egyik láthatatlan un vízhordójaként járulok hozzá a helyi társadalmi élet folytonosságához. 

Sajnos túl nagy család nem állt mögöttem, mellettem – viszont a mennyiségi hiányt, bőségesen kárpótolta a minőségi tartalom. Magyarán, egyke gyermekként a maximális törődés célpontja voltam, mert más alkalommal nem szállt le a gólya… Persze, jó lett volna egy kis tesóval felfedezni a körülöttem egyre élénkebb színnel kirajzolódó élet körvonalait, de a korosztályom más tagjaival leginkább az orvosi várótermekben találkozhattam.

Szinte már a gyermekorvos is a családunkhoz tartozott, akit rendkívüli kihívás elé állítottam: Hogyan lehet, hogy egy olyan vidám kislegény labor eredményei, inkább a referencia tartományon kívülre mutattak, sem mint a helyes értékek irányába? Közel, s távol nem hordott oly tudománnyal rendelkező orvost a hátán ez a bolygó, aki képes lett volna megnyugtató választ adni, aggódó szüleim számára. Részemről azért megmaradt a derűs hangulat, míg a környezetem egyre inkább fokozódó kétségek, kilátástalan örvényében aggódott értem.  Az iskolák elvégzésében nem akadályozott ez a fajta egészségügyi állapot.

Aztán, egy szép tavaszi napon felvételt nyertem egy helyi vállalkozásba, és az óta (több mint 25 éve) is minden reggel ide hoznak lépteim, és a magam aktív részével járulok hozzá a közös célok rendszeres eléréséhez. Jó dolog ez a munka, céltudatosságra nevel. Ellenben, lehetek én bármennyire céltudatos, a hosszú évek alatt egy cseppet sem javult az egészségi állapotom… csak, hogy visszatérjünk a fő gondolatsorhoz. Nem nagy dicsőség, de a katonai jelentkezéskor is szembesültem az alkalmatlan jelző súlyával… Persze, voltak, akik inkább irigykedtek rám, de nekem ott/akkor sem adott az élet választási lehetőséget.

Visszatérve a céltudatosságra, és talán a divatos szólásokra, mondják mifelénk: Nem az a lényeg, hogy milyen helyzetbe kerülsz – hanem, hogy ott mit kezdesz magaddal! Szegény kis (ókori) József sem tört össze, csak azért mert a testvérei eladták rabszolgának, majd a börtönbe találta magát, hanem bízott és remélt, majd ő lett Egyiptom második embere! 

Persze, nem akarok én Magyarország második embere lenni, épp megfelelő lenne, ha nem kellene már harmadik esztendeje azzal a tudattal kelni-feküdni, hogy mikor jön már a donorriadó. Napok-hetek-hónapok-évek…

Talán nem is mondtam, hogy a sorozatos orvosi kivizsgálások, labor eredmények, és ezeket kisérő megpróbáltatások oda vezettek, hogy jelenleg a helyi művese állomás egyik betege lettem. Itt viszont olyan életet kell élnem, ami nem az elkeseredés és az élet feladása irányába taszít, hanem (ahogy előbb mondtam) sokkal fontosabb volt azt megtalálni, hogy mit tehetek meg a magam részéről egy viszonylag kiegyensúlyozott életminőség elérésért, illetve megtartása érdekében. Minden másnap 250 percet tölteni egy olyan gépen, ami percenként 400 ml vért dializál, és akár x+1 kg-ot is képes elvenni tőlem – aztán próbálj erős is maradni. Ez szinte egyenlő a lehetetlennel, vagy a csodával. 

Itt vidéken a csodák mindig másnap történnek. Minden egyes embernek (akár beteg, akár nem) aznap kell bizonyítani, képes elérni az elé helyezett célokat. Aztán – láss csodát – kaptam egy levelet, ami egy közösségi futásra hívott. Persze szerettem azelőtt is sportolni, leginkább úszni, de azok a mozgások inkább alkalomszerűek voltak, semmint egy rendszeres élet részei. Így a tömegsport különböző rendezvényeire úgy sikerült felkészülnöm, hogy egyik teljesítését sem adtam fel. Elértem, hogy ma már egy maratoni táv teljesítése, vagy a Balaton átúszása is egy-egy kiemelkedő eseménye az éves terveimnek. Persze nem én vagyok az él-menő, de nekem már a puszta teljesítés is olyan örömet ad, ami kellő képpen ellensúlyozza a felkészülés terhelését.

Vagyis: az út maga a cél! 

Monostori Csaba/Böcskei Virág

Vese Világnap 2021.

Nemzeti Vese Program