Paraatlétika Országos Bajnokság – 2022

Fogyatékos Sportolók U18 és felnőtt atlétikai versenye a BOK csarnokban

Vesetranszplantált-, dializált- és csontvelőtranszplantált versenyzőink álltak március 17-én rajthoz a – hagyományosan – rendkívül jó hangulatú versenyen a BOK csarnokban, a Magyar Atlétikai Szövetség és a Magyar Paralimpiai Bizottság által rendezett Fogyatékos Sportolók U18 és felnőtt atlétikai versenyén.  

60 méteres-, 200 méteres-, 400 méteres és 800 méteres síkfutásban, valamint távolugrásban és súlylökésben versenyeztek sportolóink. Az éremeső természetesen nem maradhatott el.  

Dializált sportolóként nagy visszatérő volt Velkey Ádám, aki most is elsőként „repült be” a 60 méteres futás céljába. A szintén művesekezelt futó, Monostori Csaba is próbálta tartani az iramot, 60-, 200-, 400- és 800 méteren neki is sikerült felfutnia a dobogóra, majd a 4×200 méteres férfi futóváltó tagjaként is érmet szerzett.  

A legeredményesebb férfiversenyzőnk Molnár Ferenc veseátültetett versenyző lett, aki 60 m-, 200 m-, 400 m és 800 méteres síkfutásban, valamint a férfiváltó tagjaként is dobogóra állhatott.

A legeredményesebb női versenyző Gyömörei Vivien lett, a Trappancs veseátültetett sportolója, aki a 60 méteres, 200 méteres és 400 méteres síkfutásban aranyérmet szerzett, távolugrásban a dobogó harmadik fokára állhatott.  

Zilaj Csaba csontvelőátültetett sportoló háromszor állhatott dobogóra, ő is a futószámokban remekelt.

A 4×200 méteres férfiváltónk csapata bronzérmet szerzett. Ezen a versenyen veseátültetett és veseátültetésre váró tagjai voltak a váltónak: Molnár Ferenc, Monostori Csaba, Zilaj Csaba és Velkey Ádám.

Vesetranszplantált dobóatlétánk – Mihálovits Tamás – hozta a tőle megszokott formát, a súlylökés versenyszáma után ő is, és a sportághoz tőle kedvet kapó 17 éves Nagy Réka is aranyérmet szerzett. Külön köszönjük Tamás edzőjének, Pethő Ferencnek a már megszokott segítséget!  

Hosszútávfutóként Mezei Gergő is megérkezett a 800 méteres futásra, ahonnan aranyéremmel térhetett haza.  

A nap különleges pillanataihoz tartozott, hogy a velünk együtt versenyző Ekler Luca paraolimpikon új világcsúcsot érő távolugrását nem csak végig néztük, hanem fotósunknak, Máténak köszönhetőnek dokumentáltuk is.  

A „szakmai” csapat virtuális érmeit a mai napon is kiérdemelte a versenyen jelen lévő háttér-csapat: 

– Csoma Ferenc szövetségi atlétikaedző,
– Vajtó-Tilhof Ingrid az MSZSZ alelnöke, 
– Feszt Tímea – a verseny MSZSZ-koordinátora  
– Szekeres Máté, aki nélkül nem lennének értékelhető képeink.  

Gratulálunk a versenyzőinknek és köszönjük a szervezőknek, hogy ismét ott lehettünk!  

Feszt Tímea 

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2022/1. számában jelent meg.