Szülés vesetranszplantáció után

De nem lehetetlen! A Debrecenben élő Ungvári-Sárik Tünde bevállalta a kockázatot, és egészséges babának adott életet.

– Mióta vagy vesebeteg?

– 2008 decemberében derült ki a vesebetegségem egyik pillanatról a másikra. Akkoriban friss diplomás pedagógusként napközis tanítóként dolgoztam Csemőben és nem is gondoltam volna, hogy a derékfájásom oka más is lehet, mint a napi munka okozta fáradtság. Aztán amikor az énekkarral Budapesten szerepeltünk, a fellépésen rosszul lettem. Cegléden a laboreredményekből kiderült, hogy 30-as a GFR-értékem és krónikus veseelégtelenségben, FSGS szindrómában szenvedek, vagyis mindkét vesém elkezdett sorvadni. 2,5 évig ambuláns betegként jártam Ceglédre gondozásra. Sajnos a szigorúan betartott diéta mellett is rohamosan leromlottak a veséim és el kellett kezdeni a dialízist.

– Hogyan dolgoztad fel, hogy dialízisre kell járnod? Mit változtatott az életeden?

– Ambuláns időszakomban ismertem meg a páromat, aki debreceni. Így ide költöztem hozzá, és másnap megkezdtem az első dialízist. Zenei múltamat is folytatni akartam. Már 6 éve a Maróthi György Pedagógus Énekkar oszlopos tagja vagyok. Az éneklés szeretete mellett a közösség ereje is segített abban, hogy a dialíziskezelés fájó pillanatait el tudjam viselni és normális életet tudjak élni. Más területen kezdtem el dolgozni, ahol nyugodt életet tudtam élni és még a munkámat is megbecsülték rehabilitációs munkatársként. Hat évig távmunkában dolgoztam egy pesti online jegyárusító cégnél, így a heti háromszor négyórás esti kezelésekre is el tudtam járni. A dialízisen filmeket néztem és társaimmal beszélgettem. Lelkileg is át kellett értékelnem az akkori időszakot. Ezért egy átfogó testi-lelki és szellemi életmódváltozáson mentem keresztül, ami által megtanultam, hogy minden rosszban meg kell látnom a szépet. Akkor is, ha abban a pillanatban fájó érzéseket vált ki belőlem. Megtanultam szeretni és elfogadni önmagamat és másokat is. Dializáltként nagyon fontos a családi háttértámogatás is, hogy a beteg ne hagyja el magát, hanem érezze, hogy van miért és kiért küzdeni!

– A dialízisből az egyetlen kiút a transzplantáció… Hogyan álltál ehhez a kérdéshez?

– Három évig folyamatosan fent voltam a transzplantációs várólistán. Türelmesen jártam a kezelésekre. A bátyám szeretett volna rajtam segíteni. A vizsgálatok közben megcsörrent a telefon és egy cadaveres vesét kaptam. Budapesten műtöttek, mivel a bátyám pesti lakos, és ott kezdtük el a szükséges vizsgálatokat. A párom mindig azt mondta, hogy a műtéten becsukom a szememet és amikor kinyitom, egészséges ember leszek, meggyógyulok és minden álmom valóra válik! Így is lett! Már 3 éves a vesém, nagyon vigyázok rá, mert nélküle nem lehetnék ilyen jól. A sikeres műtét utáni évben a párom megkérte a kezemet és a következő évben össze is házasodtunk. A boldogságunkhoz már csak egy kisbaba hiányzott, akire mindig is vágytunk.

– Igen, ez nem egyszerű dolog… Mit tanácsoltak az orvosaid?

– Miután a sikeres veseműtét után eltelt 2 év, nefrológus szakorvosaim, Budapesten dr. Földes Katalin, Debrecenben pedig dr. Mátyus János tanár úr biztattak a gyermekvállalásra, mert a vesém stabilan működött. Ez a terhesség végig tudatos tervezés eredménye volt. Egy kis gyógyszermódosítással és tudatos életmódbeli odafigyeléssel alkalmas voltam a terhességre. 2017 elején sikeresen teherbe estem spontán módon. Szebenszki Erzsébet dietetikus egyéni étrendet állított be. Emellett már évek óta hetente jártam a Király Enikő gyógytornász által vezetett tornaórákra. A terhességemet Török Olga szülész-nőgyógyász tanárnő kísérte végig. A biztonságos terhesség feltétele volt a gyakori orvosi kontroll.

– Hogyan telt a terhesség?

– Nagyon boldog babavárás volt mindvégig. A tudatos életmódomnak köszönhetően összesen 7-8 kg-t szedtem fel a várandósságom alatt. Hét hónapos terhesen fejeztem be a munkát. Hat hónaposan még felléptem a Debreceni Nagytemplomban a Meghasadt fény kapujában c. oratórium ősbemutatóján. A nyolcadik hónapban elkezdett csökkenni a vesefunkció és Mátyus tanár úr a terhesség befejezése mellett döntött. Így 35 hetesen 2790 grammal és 48 cm-rel megszületett kisfiunk, Ungvári Levente.

– Hogyan élted ezt meg lelkileg?

– A terhességet lelkileg nagyon jól viseltem, hiszen nemcsak a családom szeretetét élvezhettem és élvezem a mai napig, hanem mindegyik közösségét, melynek tagja vagyok. Lelkileg az volt a nehéz, hogy nem láttam a kisfiamat az első 24 órában, mert engem is megfigyeltek az intenzíven és utána is pár napig csak inkubátoron keresztül nézhettük. Miután a kezdeti nehézségek elmúltak és lelkileg egyre jobban megerősödtem, a szoptatás is beindult, amely a jól beállított szteroidok mellett engedélyezett lett.

– Mit üzennél azoknak a sorstársaidnak, akik babavállaláson gondolkodnak?

– Azt tanácsolom, hogy csak jól beállított vesefunkcióval merjenek belevágni megfelelő szakemberekkel történő tervezés, egyeztetés és folyamatos kontroll mellett. Mert nemcsak kihordani kell egy terhességet, hanem fel is kell nevelni azt a kis életet. És ha a Mama nincs rendben, a Baba sincs biztonságban. Nagyon örülök, hogy sorstársaim többen is felkerestek már, hogy örülnek, hogy jól vagyok és be mertem vállalni ezt a gyermeket. Elmesélték, hogy ők is elgondolkoztak már a gyermekvállaláson. Ha csak egyetlen vesebeteg nőtársamnak tudok segíteni, akkor már megérte elmesélni a történetemet!

Szeretném megköszönni orvosaim nagyfokú szakmai közreműködését, melynek eredménye egy sikeres terhesség és egy makkegészséges gyermek!

Hálával tartozom a teamnek, melynek tagjai segítették és végigkísérték a tervezés és a várandósság időszakát: Mátyus tanár úrnak, Török Olga tanárnőnek, Földes Katalin doktornőnek, Székely Péter főorvos úrnak, Balázs Gergely doktor úrnak, a debreceni Szülészeti és Nőgyógyász Klinika összes orvosának és nővérének, a Neonatológiai Tanszék Koraszülött Osztályán dolgozó összes nővérnek és orvosnak, valamint Szebenszki Erzsébet dietetikusnak és Király Enikő gyógytornásznak.

Zákány Edit

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2018/1. számában jelent meg.