Ha bármi történne, én legyek donor

„Anya, ha velem bármi történne, én legyek donor, használják fel a szerveimet mások életének a megmentésére”

 

Balogh Ilona lánya, Linda 32 éves volt, amikor szerveivel hat ember életét mentette meg. Pontosan az édesanyja születésnapján hunyt el. Két gyönyörű gyermeket, egy négy- és egy hétéves kislányt hagyott árván, amikor elment. Rendezett körülmények között, boldogságban éltek mérnök férjével Eger-környéki a családi házukban.

A lányom asztmás volt, a megyei kórházban feküdt kivizsgáláson, ugyanis más problémák is jelentkeztek nála, így új gyógyszert akartak neki beállítani – meséli Ilona. Rosszul lett, kómába esett, bekerült az intenzív osztályra, ahol magas láza lett, és tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Három napig volt spontán légzése, majd lélegeztetőgépre került.  

Ott voltam az ágya mellett, imádkoztam, de éreztem és láttam, hogy innen nincs visszaút. Az orvos mondta, hogy gyengül a szíve, és nem sokat tudnak már tenni.

Kómában feküdt, majd agyhalottá vált. Ültem az ágya mellett és eszembe jutottak a szavai, amikor megszerezte a jogosítványát: „Anya, ha velem bármi történne, én legyek donor, használják fel a szerveimet mások életének a megmentésére”. 

Odamentem az orvoshoz, és azt mondtam neki: Nem tudom, mások ezt hogy szokták, de szeretném, ha Linda donor lenne. Az intenzív osztály kezelőorvosa nagyon meglepődött, és azt válaszolta, hogy ilyen esetük még nem volt, hogy egy édesanya magától ajánlja fel a lánya szerveit, és nagy hálával köszönték ezt meg nekem.  

Az egész család, és a lányom férje is ellenezte a döntésemet, bár tudom, hogy Magyarországon a vélelmezett beleegyezés törvénye van érvényben. De mondtam nekik, hogy ez nem az én döntésem, hanem Lindáé, amit mindannyiunknak tiszteletben kell tartani. 

Linda halála után szerettem volna egy emlékhelyet létrehozni a donorok tiszteletére. Több helyen is próbálkoztam, először ez egyháznál, de rá kellett jönnöm, hogy magánemberként ez elég nehéz lesz, sokkal egyszerűbb lenne egy adószámmal rendelkező alapítvánnyal vagy egyesülettel.

Így kerestem meg Fodor Józsefet, akivel egy helyen dolgoztunk, de csak látásból ismertük egymást. Akkor még semmit nem tudtam róla, csak azt, hogy ő szervátültetett.

Ő rögtön mellém állt a csapatával együtt, és meghívtak Mikófalvára az egyesületi összejövetelükre, ahol nem csak a szervátültetettekkel, hanem az oda meghívott Marton Adrienn doktornővel is elbeszélgettünk. Később tudtam meg, hogy Józsi a Szervátültetettek Heves Megyei Egyesületének az elnöke, aki kézbe vette az emlékhely ügyét, és tavaly ősszel, a donációs napon fel is avattuk az ismert és ismeretlen donorok emlékére állított keresztet Egerben, a Kisasszony temetőben. 

A lányom már fizikailag nincs velünk, de itt vannak a gyerekei. Hétvégente unokázom. A lányok gyakran jönnek hozzám, olyankor sokszor itt is alszanak nálam. Ma már hét és tíz évesek. Olyan emlékeket hoznak elő az a lányomról, amin magam is meglepődöm. Nekik is hiányzik az édesanyjuk, bár a vejem megnősült, jó kapcsolatban vannak a nevelőanyjukkal és a féltestvérükkel, de én igyekszem édesanyjuk emlékét minél jobban ébren tartani bennük. 

Spirituális beállítottságú vagyok, minden héten meditálok, tisztában vagyok vele, hogy csak a teste maradt itt, a lelke megy tovább. Nagyon szoros kapcsolatunk volt egymással, nem csak a gyerekem, de a barátnőm is volt egyben. Olyan sokszor érzem, hogy velem van, utat mutat. 

Lejegyezte: Berente Judit  

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2022/1. számában jelent meg.