Más-Világ – fotókiállítás 6 évvel a májtranszplantáció után

Hat éve, mikor új májat kaptam, újjászülettem, s azóta valahogy másképpen láttam a világot.

Sokkal színesebbnek, a madarakat hangosabbnak, a feketeföldet illatosabbnak. Régebben is fotóztam, de a gyógyulás idején, bezárva ebbe a zárt szűk kis tanyavilágba, a fotók által gyógyultam. Három éve pattant ki az ötlet, hogy Mesterszálláson mutassuk meg a képeimet a nagyközönségnek is. Nagy sikere volt, így gondoltuk legyen folytatás. De az élet és a vírushelyzet közbe szólt, pár évet ki kellett hagyni.

Közben ugyanúgy fotóztam hobbiként, de már bátrabb voltam a fotópályázatokban, így elkezdtem küldözgetni a képeimet. S bár mobillal fotózom, ami mindig egy kicsit hátrányt jelent, de a tavalyi év sikereket hozott. Elértem első és második helyezést is, valamint beválogatták egy képemet egy nagy fotós albumba, ami megjelent nyomtatásban, és talán még kiállítás is lesz belőle. Az írásaimat, novelláimat is a saját képeimmel illusztráltam.

Mesterszállás az a falu, ahova leköltöztem Budapestről,

de szívemben az maradt az otthonom, és sok emberrel tartom a kapcsolatot ma is. Elsődlegesen Edinával, aki a közösségi szervező és a könyvtáros is. Így egy beszélgetésünk alkalmával felmerült, hogy régen volt a faluban rendezvény, kezdjük egy kiállítással ismét a képeimből. Nagy erőbedobással kezdtünk neki alaptechnikával, nyomtatóval, de töretlen jókedvvel. Rengeteget nevettünk, és repült az idő.

A legnehezebb feladatom a képek válogatása volt – mint mindig -, hiszen több ezer fotót készítek évente, és abból nem kis feladat kiválogatni azt a hetven- nyolcvan darabot. Majd a rendszerezés is megizzasztott bennünket, ha ötször nem pakoltuk át a képeket, akkor egyszer sem. Viszont már rutinosabbak voltunk, így zökkenőmentesen ment a munka.

Még a járvány ideje alatt nagy hatással volt rám, mikor megkaptam a Magyar Szervátültetettek Szövetségétől a segítő csomagot, és az tele volt hazai termékekkel. Szlogen lett akkor a „Vedd a hazait”, és én most is szerettem volna ezt folytatni. Nekem pattant ki a fejemből, hogy hívjunk meg egy mezőtúri fazekast, így legyenek kézműves termékek a képek alatt, amikből vásárolni is lehet.

A kiállítás napján hatalmas viharra ébredtem, de a rossz idő nem szegte a kedvem.

Gondolataimat nem csak az én rendezvényem, hanem a szervátültetett sportolótársaim is betöltötték, hiszen zajlottak a kvalifikációs versenyek. Több mozgásszervi problémám miatt sportolni nem tudok velük, de reméltem, hogy ők is olyan büszkék lesznek rám, mint én rájuk, és az időjárás is kedvez mindenkinek. Valóban elállt az eső, s dobogó szívvel indultam el. Még az autó ablakát is lehúztam, hogy beszívjam az üde, tavaszias illatot.

Edinával az ajtóban vártuk a vendégeket. Az időjárás miatt nem sokan jöttek el, de képviselte magát a fiatalabb és az idősebb korosztály is. A megnyitón elhangzott két Alföldről szóló vers, de a legnagyobb meglepetés az volt, hogy sütöttek nekem húsvéti virág-kalácsot, aminek a szirmai közepén kézzel festett lúdtojások voltak. Nem beszéltem sokat, beszéljenek helyettem a képek. A legtöbbje a saját környezetemből került ki, de a tavalyi év volt az, hogy egyre több helyre, rendezvényre eljutottam a Szövetség által – mint önkéntes -, és természetesen azokat a tájakat is meg tudtam örökíteni. Nevettek ránk a virágok, nyelvüket nyújtották az állatok a képekről. Szendén elbújt egy napsugár, és romantikusan lenyugodott a nap. A Balaton partja esőben fürdött, és tündökölt Mezőtúr városa. Igazi családias délutánt töltöttünk el együtt.

Néha megálltam egy-egy kép előtt, és könnyes szemmel gondoltam a donoromra, akinek köszönhetem ezt a kiállítást.

Ő mutatta meg nekem ezt a Más-Világot.

Nagy Mara

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2022/1. számában jelent meg.