Mara világa – A mosoly mögött

Édesapámtól örököltem a könnyen romló, rossz fogaimat. Már fiatalon is sokat jártam fogorvoshoz, sokat húztak és tömtek. Mikor kiderült, hogy elkerülhetetlen a májtranszplantáció, muszáj volt fogorvoshoz menni. Ekkor kezdődött a történet, amit most elmesélek nektek.

Muszáj volt tehát fogorvoshoz menni, csakhogy a vérzékenység miatt senki nem vállalt el. Így befektettek a megyei kórházba, ahol bent voltam pár napot, míg szoros megfigyelés mellett kihúzogatták a rossz fogakat, góctalanítás miatt. Így lettem először már elöl is hiányos fogsorú, ami nagyon megviselt lelkileg. Főleg az, hogy milyen elutasítóak voltak az állami fogászaton. Amikor egy ilyen megaláztatás után sírva ültem a folyosón, kijött a másik fogorvos asszisztense. Őt érdekelte, hogy miért zokogok. Elmeséltem neki, hogy sehol nem vállalnak el közgyógyra, pedig alig vannak már felül fogaim, anyagilag pedig nem tudjuk megfizetni a magánellátást. Akkor a betegségem miatt már régen nem dolgoztam. Behívott a rendelőbe, és bemutatott egy idős fogorvosnak. Rögtön szimpátia alakult ki hármunk között. Megígérte, hogy segít. Be is váltotta, így közgyógyra, pár ezer forintot fizettem, és lett egy elég elviselhető, ragasztott fogsorom. Az alsókból még elég sok maradt akkor. Rá egy hónapra pedig riasztottak, és a másik csoda is megtörtént, megkaptam az új májamat.

Éreztem én, hogy felül nincs minden rendben, hol az egyik fájt, hol a másik, aláment az étel, nem tudtam tisztán tartani. Alul is fájdogáltak és romlottak, majd szépen sorban a doktor bácsi elkezdte kihúzogatni azokat is. Mivel röntgen nélkül tette, volt, hogy egyszerre négy is kijött, a legőrjítőbb fájdalom közepette, mert a gyökerek össze voltak gabalyodva. Az összes alsó fogamtól megszabadított, bár lehet, sok maradhatott volna még. Így szintén közgyógyra elkészült a kivehető alsó fogsorom. Szorított, nyomott, a fogorvos csiszolgatott belőle. Addig, míg már minden étel aláment, és lassan kiesett a számból, így hordhatatlan lett. Öregedett a bácsi, már remegett a keze, sokszor láttam, hogy nem mos kezet, kesztyűt sem húz, így hozzá nem mentem vissza, és akkor beütött a Covid-járvány is. Már sehova nem tudtam menni.

Megszoktam, hogy alul nincs fogam, jól titkoltam, sokan soha nem jöttek rá. A mosolyom soha nem hagyott el, még ezekben a pillanatokban sem. Mígnem elkezdett fájni a ragasztott felső fogsor alatt is, hol az egyik, hol a másik. A körzeti rendelőben egy fiatal doktornő elvállalt, de mikor meglátta a röntgent, hogy mi van alatta, és megtudta, májtranszplantált vagyok, akkor visszakozott, és közölte, hogy közgyógyra meg főleg nem fog tudni hozzányúlni. Kilátástalannak éreztem, hogy valaha még legyen fogam, hiszen az életben nem fogunk tudni félretenni annyi pénzt, hogy magánúton alul és felül is rendben legyen. Mikor már nagyon fájt valamelyik, akkor magánúton vágtak a hídból, és alatta kihúzták a fogat. De sorban az össze s többi is begyulladt. Kérdeztem ott is, hogy mennyibe kerülnének a fogaim, de nekem ez az összeg olyan távoli volt, mint a csillagos égbolt. Nagyon kétségbe voltam esve. És akkor jött megint az az asszisztensnő, aki lassan már az angyalom lesz.

Ő már nem az öreg fogorvosnál dolgozott, de tartottuk a kapcsolatot online. Egyszer csak megláttam, hogy új munkahelye van, egy másik, viszonylag közeli városban. Megkértem őt, hogy kérdezzen rá a doktor úrra, elvállalna-e körzeten kívül. Nem is reméltem, így a döbbenetem hatalmas volt, amikor visszaszólt, hogy menjek nyugodtan. Nagyon féltem, nagyon sokat szenvedtem már, de a bátorság mindig a fő erényem, így elmentem, és kellemesen meglepődtem. Egy agilis, állandóan mozgó, ritka jó szakembert ismerhettem meg az ottani orvos személyében. A felső fogsort azonnal levette, és elszörnyedt, amit látott alatta. Az összes fogam elporladt. Elkezdődtek a kihúzások. A legtöbbje gyulladt volt, így hiába szedtem már előtte is az antibiotikumot, csonthártya- és csontgyulladás is kialakult, pokoli fájdalmakkal. Bármikor visszamehettem hozzá, segített. Algákkal kezelt, sok új módszert alkalmazott.

Mikor az anyagiakra rátértünk, soha nem fogadott el pénzt, és teljesen ki volt akadva, hogy mit képzel az a fogorvos, aki közgyógyra nem akar elkészíteni egy kivehető protézist, mikor az jár a betegnek. A sebek miatt sokat kellett várni, így több hónap is eltelt, mire elkezdhettük a mintavételt. A kilökődésgátló gyógyszereknek köszönhetően sokkal lassabban gyógyultam. Megérte várni. Kitűztük célnak, hogy a Trapi-napokra készen lesz. De a gyulladások miatt nagy volt a csúszás. Sokáig gondolkodtam, hogy fogatlanul elmenjek-e, de többen vártak és meggyőztek, hogy legfeljebb egy maszkot magamra veszek. Ezt az elején hordtam is, de aztán levettem, hiszen akik körülvettek, olyan szeretettel fogadtak, hogy mindegy volt. Tényleg érdemes volt ott lenni, teljesen feltöltött a hétvége, mint mindig, nagyon sokat mosolyogtam.

Végre elérkezett az az időpont, hogy annyira szép lett a seb, hogy le tudta venni a mintát az orvos, így kitűztük a következő célt, hogy legyen készen a lányom esküvőjére. Oda fogatlanul mégsem mehetek el. Ez idő alatt megtanultam tökéletesen beszélni és enni is, itthon a családdal nagyokat mulatunk magamon és a külsőmön. Azonban arra nem számítottunk, hogy annyira különleges a szájpadlásom, az álkapcsom, hogy az első mintát nem tudtuk levenni, a harapások nem sikerültek, így másikat kellett kérni. Amit visszaküldtek, az pedig nem új minta volt, hanem a régi, így elölről kellett kezdeni az egészet, és közben elérkezett a leányom esküvője is. Már csak legyintettem rá. Félszegen mosolyogtam, keveset beszéltem, úgy sem értek sokat a szavak, hiszen sírni tudtam volna a boldogságtól.

Most pedig új célt tűztem ki, de már csak magamnak, hogy karácsonyra el kell készülnie! A doktorbácsim pedig addig nem nyugszik, míg tökéletes nem lesz, ezért aztán engem már az sem zavar, ha jövő karácsony lesz belőle. Hiszen visszakaptam az orvosokba vetett bizalmamat, amit önmaguk romboltak le. De rájöttem – és meg is róttam magam! –, hogy soha ne általánosítsunk.

Nektek pedig, akik hasonló cipőben jártok, üzenem, hogy soha ne adjátok fel a reményt! Igen is ki kell használni a közgyógy adta lehetőséget, ha már nem születtünk gazdag családba. Addig kell menni, míg nem találtok legalább olyan jó szakembert, mint az én fogorvosom.

Nagy Mara

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2022/2. számában jelent meg.