Tamásba visszatért az élet

Somogyi-Adamis Noémi és Somogyi Farkas Tamás esete nem egyedülálló, de nem is mindennapi.

2021-ben Magyarországon összesen 202 veseátültetés történt, amiből 30 volt élődonoros műtét, s bár ezek nagyobb része a genetikai, immunológiai egyezés miatt általában nagyon közeli vérrokoni kapcsolatból kerülhetnek csak ki (szülő-gyermek, vagy testvéri kapcsolatok), évente néhány esetben házastársak között is találnak megfelelő egyezést és létrejöhet a donáció. Noémi 2021. október 19-én adta férjének, Tamásnak egyik veséjét. Ez az Ő történetük. 

Noémi: A szó jó értelmében igazán különleges – mindketten hétgyermekes – családban nőttünk fel. A gimnáziumi éveim végén már egy pár voltunk, mindig remekül kiegészítettük egymást. Ma már több ideje vagyunk együtt, mint külön, mindkettőnknek természetes, hogy összetartozunk.  

Tamás: Évek óta tudtunk róla, hogy édesanyám vesebetegségét örököltem. Rendszeresen jártam nefrológiai gondozásra, de más teendő nem volt, s bár a számok már nem voltak tökéletesek, bíztunk benne, hogy még bő éveink vannak a mostani időszakig, hiszen a számok lassan, komótosan kezdtek el romlani és távolodni a normáltartománytól. Erősen felgyorsította az eseményeket, hogy tavasszal elkaptam a Covid-fertőzést. Hála a feleségem kitartó ápolásának és kiváló orvosaimnak, túléltem, felépültem, de hamar kiderült, hogy ez a betegség annyira megterhelte mindkét vesémet, hogy csak hónapjaim vannak hátra, ha nem kezdik el a művesekezelést, vagy nem kapok rövid időn belül egy új szervet.  

Noémi: Tamás vesebetegségét kisebbik fiunk születését követően diagnosztizálták. Sokáig reméltem, hogy tévednek. A leleten feketén-fehéren szerepelt, hogy valamikor 30 és 60 éves kora között teljesen le fog állni a veseműködése. Ahogy teltek az évek, egyszer csak elindult a romlás. Őrülten kezdtem el kutatni, mivel tudjuk lassítani, megállítani a betegséget, mit tudunk mi hozzátenni. Ennek hatására pár éve drasztikusan változtattam az étrenden, a mindennapokon. Sokáig fanatikusan hittem benne, hogy kell lennie megoldásnak, meg tud gyógyulni Tamás, vagy legalább lassítani tudjuk a folyamatot. Mai napig hiszem és tudom, hogy az életmódváltással éveket nyertünk, annak ellenére, hogy az ilyen típusú genetikailag kódolt betegségnél nem igazán lehet mit tenni. De én hittem és vártam a csodát. Sőt megfordítom, mindent megtettünk érte, hogy lehessen csoda. Talán úgy lehet, hogy hiába kéri az ember a csodát, ha önmaga nem tesz tevékenyen érte, ki is kell azt érdemelni. Rá kellett ébrednem, hogy a mi csodánk nem ilyen könnyű és egyszerű, hanem ennél sokkal hatalmasabb, hiszen a Jóisten én általam gyógyította meg Tamást. Igen, a csodához lemondás és áldozat is szükséges, de nem volt bennem kétség, hogy megteszem, annak ellenére sem, hogy azért belegondolni is elég félelmetes, nem hogy véghez vinni. Titkon mindig is reméltem, hogy mire az életünk ebbe a nehéz időszakba érkezik a gyerekeink már felnőhetnek, s így a rájuk nehezedő óriási teher kisebb lesz. Annak ellenére, hogy ez nem így történt, a korukat meghazudtoló módon viselték a számukra sokszor ijesztő eseményeket. 

Tamás: Amint kiderült számunkra, hogy nem kerülhetem el a művesekezelést, azonnal elkezdtük intézni, hogy mihamarabb felkerülhessek a transzplantációs listára, de a vesére várók magyarországi listáján jelenleg is több mint 1000 fő van, és ha évi 200 körüli műtéttel számolunk, akkor akár átlag 4-5 év várakozási idő is várható. Ez átlag, néhányan hamarabb, néhányan pedig csak még később juthatnak a számukra életet jelentő szervhez, addig pedig a dialízissel tudnak életben maradni. A másik lehetőség az élődonoros transzplantáció. A vese páros szerv, és a szervezetet egy vese is teljes mértékben ki tudja szolgálni. 

Noémi: Hat évvel ezelőtt egy hosszú műtétem volt, ennek kapcsán jutott először eszembe, hogy az én vesém esetleg megmentheti más életét. Hála Istennek, akkor felépülhettem, de az akkori gondolat a jelenben szó szerint vált valósággá, talán ez volt az első isteni szikra. Amint egyértelművé vált, hogy Tamásnál elkerülhetetlen a transzplantáció, nyilvánvaló lett számomra, hogy akkor ehhez a legjobb vese kell. Tudtam, hogy Tamás számára a legjobb vese az enyém, így hamar rájöttem, hogy nincs más dolgom, csak segíteni neki is ezt felismerni, elhinni és elfogadni. Ez nem volt könnyű, hosszú ideig hallani sem akart erről, az elején még végiggondolni sem volt hajlandó. 

Tamás: Noémi ekkora már többször is előállt nekem azzal, hogy számomra az Ő egyik veséje lenne a legjobb megoldás. Először hallani sem akartam róla, de utánaolvasva és kutatva a témát, be kellett ismernem, hogy igaza van, az élődonáció szinte az egyetlen lehetőség, ami a legjobb és leggyorsabb gyógyulást adja számomra. Mivel egy beültetés esetén nagyon sok mindennek egyeznie kell, és köztünk nincs semmilyen vérrokoni, genetikai kapcsolat, minimális volt az esélye annak, hogy ez működjön. Aki ismeri a feleségem, jól tudja, ha valamit a fejébe vesz, az úgy is lesz. Rettentően féltettem őt, de végül is meggyőzött, és elkezdődtek a kivizsgálások. ű

Egy ilyen műtétre nagyon szigorú orvosi protokoll alapján adják csak meg az engedélyt. Számos vizsgálaton kellett Noéminek átesnie, hogy a lehetőségekhez mérten minden kockázatot ki tudjanak zárni, hogy az egészsége az adományozást követően se károsodjon, és a továbbiakban is teljes életet tudjon élni. Az alapos kivizsgálásnak én nagyon örültem, mert bár számára nem egy vizsgálat kellemetlenséggel járt, nekem nagyon is megnyugtató volt, hogy a donációt csak akkor engedik, ha ez a donor számára nem jár egészségügyi kockázattal.  

Noémi: Még ma sem telik el nap, hogy ne jutna eszembe a főorvos úr bíztató mondata, amit még a műtét előtt mondott: “Sokszor szülő-gyerek viszonylatban van ilyen jó immunológiai egyezés.” Amint meglettek az első bíztató eredmények, hogy megfelelő donor lehetek Tamásnak, elkezdtem az eseményekről a családnak naplót, leveleket írni, de idővel barátok és távolabbi ismerősök is csatlakoztak. Tudtuk, hogy nagyon sokan vannak mögöttünk, akik nap mint nap olvassák és követik a történetünket. Amikor nehezebb napjaink voltak, mindig rengeteg bíztató gondolatot, levelet kaptunk, amiért mindig hálásak leszünk. 

Tamás: Rengeteg vizsgálatra kellett elmennie, igazából az egész nyarunk ezzel telt. A vizsgálatokkal szeptember elejére készen voltunk, és hála Istennek minden megfelelőnek bizonyult, ezt követően már csak az Etikai Bizottság engedélyére vártunk. Mivel az én állapotom ekkora már folyamatosan és gyorsan romlott, számunkra egyre sürgetőbb volt a műtét, hogy a művese kezelést el tudjuk kerülni.  

Noémi: Meggyőződésem volt, hogy akkor a legjobbak az esélyeink, ha a transzplantáció a művesekezelés előtt megtörténhet. Ebből nem akartam engedni, és mindent meg is tettünk ezért, de pont emiatt az egyik legnehezebb az idővel való folyamatos verseny és a bizonytalanság volt. Tamás állapota folyamatosan romlott, mindig rettegve vártuk a vérvételi eredményeket, és a nagyon szigorú diétát mindig az éppen aktuális laborértékekhez igazítottuk. Nagyon nagy fegyelmezettséget igényelt, de így utólag azt kell mondjam, működött.

A nyár folyamán kezdték volna el a dialízist, de mivel az első kivizsgálási eredmények bizakodásra adtak okot, mindig sikerült egy kis haladékot szereznünk. Mivel a műtét gyakorlatilag egyszerre történt, együtt voltunk kórházban, és a felépülés is azonos időszakra esett, nagy előretervezést igényelt a gyerekek körül, a munkában, de a háztartásban is. Végig nagy könnyebbséget jelentett, hogy a család, barátok mindenben mellettünk álltak, és mindenben segítettek. 

Tamás: Amikor végre kitűzték a műtétet október 19-re, az a félelem mellett erős megnyugvást is hordozott számunkra. Egy nappal hamarabb be kellett feküdjünk, mert a műtét előtt is volt még pár vizsgálat. Megnyugtató és nagyon fontos is volt számunkra, hogy kétágyas szobát kaptunk, így végig kettesben, egymásra figyelve tudtunk keresztülmenni a nehéz napokon. Az orvosok profizmusa, a nővérek szakértő és kedves hozzáállása miatt jó szívvel mondhatom, hogy a legjobb kezekben voltunk. Tizenkét napot töltöttem bent, távozásomkor az összes laboreredményem olyan jó volt, mintha két teljesen egészséges vesém lenne. Az orvosok meg is állapították, hogy milyen nagy szerencsém van a feleségemmel. Mondjuk erre nem volt szükség, ezt mindig is tudtam. Noémi már évek óta megszállottan kutatta a lehetőségeinket, rengeteget tett érte, hogy lassítsuk a betegséget, és biztosan tudom, hogy ezzel éveket is nyertünk. Azért, hogy még több emberhez eljusson az üzenetünk, és ezzel másokon is segítsünk, feleségem nyilvánosságra kezdett hozni részleteket a naplójából, mely a Facebook-on a ‘Férjem nélkül soha’ oldalon követhető. A műtét óta eltelt rövid idő alatt sikerült teljesen visszanyernem az erőmet és az egészségemet. Hála Istennek feleségem is egyre jobban érzi magát.  

Noémi: Minden nehézség ellenére fantasztikus érzés volt látni, ahogy Tamásba visszatért az élet, s már a műtét után pár órával az arcszínén is láttam a változást. Egy hét alatt pedig tökéletesek lettek az eredményei, s mindezt úgy, hogy az én értékeim is a referenciatartományban maradtak. Mára már nyoma sincs a korábbi küzdelmeinknek, ami szinte hihetetlen és felfoghatatlan. 

Tamás: Kiváltságosnak érzem magam, mert már az önmagában óriási dolog, hogy a feleségem alkalmas volt donornak, az meg szinte felfoghatatlan és példaértékű, amit tett értem, értünk. Nap mint nap újra bizonyosságot nyer számomra, hogy milyen nagy kegyelemben részesültem. Köszönettel tartozom a gyermekeimnek, családomnak, barátainknak és mindenkinek, akik gondoltak ránk, imádkoztak értünk és mellettünk álltak ebben a nehéz időszakban. Örökre hálás leszek a feleségemnek és az orvosaimnak, akik közvetítették számomra az isteni kegyelmet, a csodát és lehetőséget egy betegség nélküli, egészséges életre. 

Somogyi-Adamis Noémi

Somogyi Farkas Tamás

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2022/1. számában jelent meg.