Szervátültetettek és Szervre várók Életmód tábora

Közel 2 éve nem volt nemzetközi sporteseményünk, a hazai bajnokságokat is csak elvétve tudtuk megrendezni, ezért a Szervátültetettek Szövetségének elnöksége év elején úgy döntött, hogy egy nagyszabású szabadidős és versenysport eseménnyel kárpótolja az érintetteket.  

 

A pandémia sajnos a Szervátültetettek Szövetségét sem kímélte.  Az elmúlt két évben nagyon sok programunkat le kellett mondanunk, elhalasztanunk, vagy épp online formában kellett megtartanunk. A kialakult helyzet arra késztetett bennünket, hogy új projekteket indítsunk el. Az idei évben először megrendezésre kerülő szervátültetettek és szervre várók Magyar Bajnoksága és Életmód Tábora is valamilyen szinten a világjárvány hozadéka. Megpróbáltunk hátrányból előnyt kovácsolni.

Év elején, a járvány legintenzívebb időszakában álmodtuk meg a szervátültetettek és szervre várók részére ezt programot, és csak bíztunk benne, hogy valóban sikerül megvalósítanunk. Mivel hosszú idő óta ez volt az első rendezvényünk, hatalmas izgalommal és készülődéssel vágtunk bele a szervezésbe. Gondoltuk, hogy a hosszú bezártságot követően nagy sikere lesz a tábornak, de arra nem számítottunk, hogy 1-2 héten belül betelnek a helyek. Egy olyan programot szerettünk volna összeállítani, amelyben mindenki- legyen szabadidős- vagy versenysportoló- megtalálja a számára legideálisabb mozgásformát. Így túl az eseményen – mindenféle elfogultság nélkül mondhatom -, ez sikerült!  

Augusztus 25-én délután kezdtük meg a 160 vendég fogadását a székesfehérvári Best Western Plus Lakeside Hotelben. A nemzetközi versenyek mintájára az egész eseménynek egy keretet adtunk, így szerdán este egy hivatalos megnyitóval vette kezdetét a Szervátültetettek és Szervre várók Magyar Bajnoksága és Életmód Tábora. A megnyitón a résztvevők egyesületenként vonultak be a Bregyó-közi Regionális Atlétika Központ atlétika pályájára, majd a himnuszt követően Berente Judit elnök, Mészáros Attila alpolgármester és Csikósné Kiss Irma donorcsalád -hozzátartozó köszöntötte a résztvevőket. A megnyitót Vastag Richárd és Horváth Klaudia – akik a veszprémi Gerence Hagyományőrző Együttes vezetői – „Pásztortánc a Bakonyban” című néptánc előadása zárta. 

Tókerülő Kerékpár-túra

A székesfehérvári életmódtábor programjainak tervezésekor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha betennénk a programba a Velencei-tavat megkerülő túrát is. Korábbi években rendszeresen ez volt a dr. Schneider Károly nephrológus és csapata által megrendezett RenBike túrák májusi nyitórendezvénye, a bemelegítés a Balaton megkerüléshez. Sajnos a pandémia miatt tavaly is, és az idén is elmaradtak ezek a túrák. Talán ez volt az oka annak, hogy várakozáson felüli létszámban, több, mint negyvenen regisztráltak rá. Egy kicsit meghökkentünk, hogy honnan szerzünk ennyi kerékpárt, de szerencsére a Vidra Bringa Kerékpárkölcsönző kellő számban és igazán kifogástalan minőségben tudta biztosítani azoknak, aki nem tudtak saját bringát hozni a kirándulásra. A tóhoz autókkal érkeztünk Székesfehérvárról.  Tökéletes kerékpározó idő volt, felhős ég, nem volt meleg, és a szél sem fújt nagyon. Egy kicsit tartottunk attól, hogy esni fog, de az égiek kegyesek voltak hozzánk.

A kerékpárok felvétele, a biztonsági és az egészségügyi eligazítás után három csoportban indultak el a túrázók. Gelencsér Robi az egész családjával együtt vezette azt a csapatot, akik a leggyorsabbak közé sorolták magukat. Dr. Grózli Csaba vezetésével indult el a középmezőny a legnépesebb számban, és néhányan voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy lassan, de biztosan akarnak a célba érni- Őket Pataki Csilla vette a szárnyai alá.

Jómagam a donor családtagokkal és a média stábbal együtt autóval teljesítettem a távot, annak érdekében, hogy minél jobb felvételek készüljenek erről a programról. A gengszterek sofőrjének éreztem magam, amikor a bringázók mellett haladva Máté (ki az a Máté?) a kocsiablakon kihajolva lőtte a sorozatokat a fényképezőgépével. Meg-megelőztük a jó tempóban és jó hangulatban tekerő csapatokat. Időnként megálltunk, és a donorcsaládokkal együtt biztattuk őket a kerékpárút szélén a kitartó haladásra. Minden résztvevőnek nagy élmény volt, ki-ki képességeinek megfelelő tempóban teljesítette a távot, és érkezett vissza Agárdra. Szerintünk folytatása következik.    

Dr. Grózli Csaba

Laser-run, avagy a lézerfutás

A lézerlövészetes futás az új kombinált szám elnevezése az öttusában, ami egy lézerpisztollyal történő lövészetből és futásból áll. A változtatás célja az volt, hogy az öttusa versenyt egy nap alatt le lehessen bonyolítani, így a két számot az északi sí számok biatlonja mintájára a gyorsabb lebonyolítás érdekében egyesítették. A lézeres futás, azonban nem csak az öttusa versenyek kombinált száma lett, hanem önálló versenyeket is rendeznek belőle, sőt már világbajnoksága is van. A versenyzők lézerpisztolyos lövészettel kezdenek, öt sikeres találatot adnak le a táblára, utána futnak, majd ezt ismétlik. A korosztályoktól függően változik a futás hossza, távolsága és a lövészetek száma.

 A sportág egyre népszerűbb, ezért gondoltuk, hogy az atlétika verseny után megismertetjük az érdeklődőkkel ezt a sportágat. A Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesülettől Pataki Zoltán örömmel vállalta a sportág bemutatását. Minden kelléket magával hozva az érdeklődőkkipróbálhatták a lézerpisztolyokat, és a kipróbálás után a vállalkozó szellemű újoncokkal  egy rögtönzött versenyt is lebonyolítottak. A férfiak 3x200méteres távon, a nők pedig 2×200 méteres távon mérhették össze erejüket és ügyességüket.

Ground Golf

GROUND GOLF sportágat 1982-ben a Japánok fejlesztették ki. A golf többnyire a felsőbb osztálybeliek sportja.A japánok célja ezzel a fejlesztéssel az volt, hogy egyszerű emberek/nek is megtanuljnak/ vagy módjukban álljon golfozni. Mi a férjemmel GROUND GOLF SE-t 2018-ban allapítottunk meg, hogy Magyarországon is meghonosítsukezt!!!(kell)a játékot. A játéknak ez a formája Ázsiában eddigre nagyon elterjedt, de egyre népszerűbb kezd lenni Európában is.  Már Nemzetközi versenyek is vannak. Jövőre Budapesten fogjuk szervezni az Európa bajnokságot, és Japánban Kansai Senior Világbajnokság sportágai közé is bekerült GROUND GOLF sportág.

Nagyon egyszerű a játék, 5-10 perc alatt meg lehet érteni.

Hasonló szabályokkal játsszák, mint a hagyományos golfot, de óriási előnye, hogy kevesebb területre van szükség (park, kert, játszótér), ideális kikapcsolódás azoknak is, akik hagyományos golfozást idő és pénz hiányában nem képesek gyakorolni. Kiskorúaktól az idősekig bárki játszhatja, sőt akár fogyatékkal élők és mozgáskorlátozottak is sikerélménnyel gyakorolhatják, mivel nincs korhoz kötve, így egy csapatban játszhat gyermek, szülő, nagyszülő, akár egy család is. Egy játék alatt a játékosok észrevétlenül gyalogolnak mintegy 3-5 km-t a jólevegőn.Hajladoznak, koncentrálnak, koordinálják az ütések erejét, irányát, és jó hangulatban, kellemesen közösségben töltik a játékidőt. A labdát nem lyukba kell ütni, hanem zászlóval jelzett kapuba, ezért zöld játéknak is mondjuk. A kapukat nagyon egyszerűen és gyorsan össze lehet állítani. A kapuk távolsága a startszőnyegektől 15m, 25m, 30m, és 50m. Egy játék alatt 8 különböző pályán kell a kapuba juttatni a labdát.

A standard versenyek, játékok alkalmával ezt a két pályát játsszák le kétszer, tehát minden távolság kétszer ismétlődik egy játék során. Minden csapatban egy játékos bíró vezeti a ground golf pontozólapon (egy szó: pontozólap) az ütések számát. Az nyer, akinek a legkevesebb az ütésszáma. Akinek sikerül egy ütéssel beütni a labdát a kapuba, az az aranylabdát érő ütés, amit 3 pont levonásával díjaznak a játékban. Egyszerre egy pályán, a versenyeken 1 kapura maximum. 8 fő játszhat, a 8 pályán 64 fő a játékosok száma.

Nekünk most vált valóra az álmunk! Berente Judit elnökasszonnyal már korábbi rendezvényekre is terveztük a játék bemutatását, de sajnos a COVID miatt elmaradtak az élő események. Így ez volt az első alkalom, hogy Székesfehérváron végre meg tudtam mutatni szervátültetett sorstársaimnak ezt a nagyszerű játékot. Az életmódtábor alatt minden nap játszottunk, és naponta több, mint húszan jöttek kipróbálni és megtanulni.  Nagyon élvezték a játékot. Az utolsó napon szerveztünk egy bajnokságot, ahol mindenki bizonyíthatta, hogy a hét során mennyit sajátított el ground golf fortélyaiból. 18 fő nevezett a bajnokságra, íme a legjobbak:  

  1. Bajné Orsolya,
  2. Tantos Gábor,
  3. Ükös Gabriella lett.

A jövőben a szervátültettek és szervre várók közül szeretnék egy jó erős csapatot alakítani, és  velük részt venni a Magyar Bajnokságban, és titkolt vágyam, hogy nemzetközi versenyekre is kijussunk.

Tserendulam Togmi

Nordic walking, azaz botos gyaloglás 

A nordic walking sport hasznosságát ismerte fel a Magyar Szervátültetettek Szövetsége elnöksége, és elhatározta, hogy beveszi az augusztus végi életmód tábor programjába Székesfehérváron. Alkalmanként 20-40 fő vett részt az oktatáson. Nem kis feladatot jelentett a botok kiosztásának adminisztrálása, amelyet Nyárády Márta vállalt el.

Az oktatást ketten végeztük Siklósi Judit nordic walking oktatóval. Először megtanítottuk a csuklópánt felcsatolását. Melyik kerüljön a jobb-, illetve a bal kézre, és hogy a testmagassághoz hogyan kell kiválasztani a bot hosszúságát. Alapos bemelegítés után felváltva építettük fel a mozgás technikai alapjait a lelkes csapatnak: diagonál lépés, aktív lábmunka, nyújtott kar, nyitott kéz, felsőtest forgatás. Az újonnan bekapcsolódók felzárkóztatását is ketten végeztük.

A Best Western Lakeside szálló gyönyörű természeti környezete, a tópart nyugalmas látványa, ideális körülményeket biztosított a gyakorlásra. Az alapok elsajátítása remélhetően adott olyan lökést a jelentkezőknek, hogy otthoni körülmények között is beiktathatják a botos gyalogló edzést rendszeres testmozgásaik közé, testi-lelki karbantartásuk érdekében. Búcsúzáskor pedig Judit lelkesítő, menetelő ritmusaival buzdították társaikat a követésre.

„Bal lábat a jobb után jobb a bal után, így mennek a sétálók végig az utcán. Sétáljunk, mert együtt jó, sétálj hát velünk, hívunk, várunk állj közénk, hogy kortalanok legyünk!”   

Gyakran írok verseket, rigmusokat a különböző mozgásformákhoz, melyeket a mozgások tanítása során előszeretettel használok.

Örömtánc

Az örömtánc már nem ismeretlen mozgásforma a szervátültetettek rendezvényein, hiszen évek óta szinte minden Képzett Beteg Programon és országos találkozón szerepel a programban, és mindig nagyon népszerű. Szerda este a konferenciateremből kiszűrődő zene egyre több résztvevőt vonzott az élménydús napot záró örömtáncra.  

Bemelegítésként ülő táncokat tanítottam. A táncnak ezt a formáját azért fejlesztették ki, hogy azok is részesülhessenek a mozgás örömében, akiknek valamilyen betegség vagy fogyatékosság miatt nehezükre eshet az álló kivitelezés. Néhány koreográfia betanulása után a résztvevők felálltak, a székek oldalra kerültek, és következhetett a ritmusos tánc. Nyárády Mártával mutattuk be a lépéseket először zene nélkül, majd zenére. Siklósi Judit koreográfiája nagy tetszést aratott. Akik ismernek, tudják, hogy minden általam tanított mozgásformához rigmusokat és rímeket faragok. Az örömtánchoz is írtam egy verset, ami összefoglalja a lényegét.

A vidám örömtánc fergeteges buli,
kortalanok űzik és mindenki kedveli.
Azt mondják a tudósok: nem csak egy jó móka,
három az egyben: mozgás, öröm, agytorna.
Aki egyszer belekóstol a mozgás örömébe,
megfertőzve rabul esik, nem fér a bőrébe.
Ütemesen mozog a zene ütemére,
ámulnak a nézők, hogy riszál csípője.
Fellépések, közösségek bizonyítják hatását,
Gyertek közénk minél többen, keressétek
Mártikát, Juditkát, Erzsókát és a többieket.

Akinek kedve támad rendszeresebb gyakorlásra, keresse a lehetőségeket, művelődési házakban, különböző internetes oldalakon. Magyarországon már sok szenior örömtáncoktatót képeztek, akik vállalkoznak –  akár több településen is – a foglalkozások megtartására. A Magyar Szervátültetettek Szövetsége a pandémia idején is gondoskodott tagjaiszámára a rendszeres otthoni mozgás gyakorlására. Még mindig megtalálják a videókat, a Szövetség honlapján (trapilap.hu) „Mozgáspercek Erzsikével” címen, és tornázhatnak velem minden nap.

Kiss Erzsébet

Táncház

A Szervátültetettek Életmód táborában az első nap délelőttjén stb.a délelőtt folyamán konferencián vehettünk részt.. A konferencia témája…Nagyon érdekes előadásokat hallottunk. Mivel egész délelőtt ültünk, így este dupla örömmel vártuk Fodor József és kedves felesége Fodorné Kovács Edit néptánc oktatását, ami szatmári tánccokkal kezdődött. Nagy körben álltunk és lestük Józsit, aki a népviseletét vette fel, és bemutatta, hogyan is kezdődik egy esküvő, amikor ő a vőfély. Nagyon hangulatos volt a bemutató.

 Majd kezdődött a munka az alaplépések elsajátításával. Ehhez párokat választottunk. Józsi katonás fegyelemmel, asszonyát derékon kapva magyarázta, hogy bizony ilyenkor a férfiember irányít, ő vezeti a nőt. Nagyokat mosolyogtunk egymásra. Jól tette, aki vizet is vitt   magával, mert pörgős, forgós, ugrálós ez a tánc, és bizony jó sokan kidőltünk már a felénél.

Már későre járt az idő, amikor a verbunkot is bemutatta. Sok lépést begyűjtöttünk, és a hosszú nap végén senkit nem kellett álomba ringatni. Nagyon vártuk a folytatást, ami másnap este kezdődött, és a mezőségi táncokat kezdtük el tanulni. Ekkor már a nap közben mentek a bajnokságok is, így picit fáradtabban kezdtünk neki az alaplépéseknek. S pont azért, mert fáradtabbak voltunk, kicsit túl is pörögtünk, és igazi jó hangulat alakult ki. Néha dőltünk a nevetéstől. A mezőségi tánclépések izgalmasak, és mint minden néptáncnál, a férfi vezet, a nők pörögve követik. Jó volt azt is ellesni, megtanulni, hogy bár a férfi vezet, de nélkülünk – nők nélkül – nem lenne igazi a tánc sem, és gyönyörű tartással- mint egy-egy  virágszál -foroghatunk körülöttük,.

Lesz-e focicsapatunk?

A transzplantáltak esetében a nemzetközi versenyrendszerben eddig csak olyan sportágak szerepeltek, ahol a test a testtel nem küzd, és nem is érintkezik, tehát kontakt sportok kizárva. Ezért eddig mi sem rendeztünk itthon focibajnokságot.

A Szervátültetettek Világjátékának Szövetsége (WTGF) azonban úgy döntött, hogy a mai korban már lehet kapni olyan protektorokat, amivel a nem mellkasi transzplantált szervet (veséket) lehet védeni, így megpróbálkozik a foci szervezésével is.

A Szervátültetettek Világjátékát 2023-ban Ausztráliában, Perthben rendezik majd, és a programban már szerepel a kispályás foci, 2024-re pedig nagypályás Transzplantált Futball Világbajnokságot terveznek Olaszországban. Nagy a nyomás főleg a labdarúgó  nemzetek részéről, hogy tegyék be a hivatalos programba a focit, mint második csapatsportágat.

A WTGF-nek ez a döntése volt az apropója annak, hogy Székesfehérváron lehetőséget teremtsünk a szervátültetettek részére, hogy kipróbálhassák magukat ebben a játékban is. A program megszervezésére Barna Lajos futballedzőt (egy szó) kértük fel, és nem titkolt cél volt, hogy a rendezvény után jó lenne összehozni egy csapatot, akikkel el lehet kezdeni készülni a következő világjátékra.

Ott, a helyszínen a Bregyó Sportközpontban két csapatnyi vállalkozó szellemű játékos jött össze, akik egy mérkőzésen mérték össze erejüket minden tét nélkül. Hogy lesz-e folytatás? Meglátjuk.

Berente Judit, Nagy Mara, Kiss Erzsébet, Tserendulam Togmi