A szeptemberi témánk az öngondoskodás, önmagunkkal szembeni felelősségvállalás.
Ez a téma már többször előfordult az eddigi adásokban is, de soha nem szenteltünk neki még így egyben külön adást. Több élmény kapcsán fogalmazódott meg bennünk ez a téma.
Ebben a részben a Covid utáni nyitásról beszélgetünk. Ez talán hasonlít ahhoz, amikor a sötétből a fényre megyünk. Várjuk már, de még hunyorgunk kicsit, idő kell, míg tisztán, élesen látunk. A nyitásra is készülnünk kell! Vissza kell találnunk magunkhoz, az érzéseinkhez. Meg kell keresnünk azokat a dolgokat, amiket tudunk kontrollálni, amiben biztonságban tudjuk érezni magunkat. Hogy hogyan is?
Egy korábbi adásban már volt szó a párkapcsolatok természetéről, a természetes és a váratlan krízisekről, a megküzdés lehetőségeiről. A mostani podcast adásunkban azokat a sajátos kihívásokat vesszük számba, amelyekkel a transzplantált emberek találkozhatnak a megismerkedéstől kezdve a kapcsolat alakulásáig.
A mostani időszakban sokan tapasztalják meg, hogy könnyen és gyorsan indulatba jönnek vagy elöntik a negatív érzések. A munkánk során a másik véglettel is találkozunk, amikor nehezen vagy egyáltalán nem megélhetőek, azonosíthatóak az érzelmeink. Mindkét állapot hatással van az önmagunkkal és másokkal való kapcsolatra és arra, ahogy megéljük a hétköznapjainkat.
Néhány praktikus gyakorlaton keresztül igyekszünk megmutatni mit tehetünk, ha az élet sója (az érzelmek) megszalad vagy ízetlenné válik.
Tavaly egy nagyon új dologgal álltunk szemben, volt egy ritmusa az életünknek, ami felborult. Most is vannak bizonytalanságok, de ez már egy hosszú távú “rossz dolgokban” kell benne lennünk rész, ez pedig már másfajta stratégiát igényel.
Pont most veszítettünk el egy nagyon kedves szívtranszplantált betegünket, akinek a mai adást ajánlanánk. Hiszen ő egy olyan ember volt, aki ezt fantasztikusan tudta ezt művelni. Reményt meríteni a nehéz körülményei között is. Így Rá gondolunk miközben beszélgetünk.
A sérelmek sokfélék lehetnek. Személyes kapcsolati, társadalmi, munkahelyi, generációs, tehát nagyon sok oldalról kaphatunk ilyen sérelmeket. Ha felismerjük, hogy mi az a sérelem, ha meg tudjuk határozni mi az, amitől szenvedünk, az sokat segíthet abban, hogy elkezdjük ezt felszámolni, megérteni és adott esetben meggyógyítani. Azért nagyon fontos a gyógyítás szó, mert ezek a nehéz érzelmi terhek, a kapcsolati működések, amik a sérelem nyomán keletkeznek bennünk, ezek nagyon gyakran megbetegíthetnek. Akár testileg is, de lelkileg mindenféleképpen.
Ez a felbolydult év mintha közelebb vitt volna minket ahhoz, hogy a lényeget meglássuk. Nem az ajándékozás volt a legfontosabb hanem, hogy közelebb legyünk egymáshoz, hogy vagyunk egymásnak. Addig, míg természetes volt, mint a levegő az együttlét, ez most felértékelődött. Sokan ezt adják ajándéknak, hogy valamilyen módon megpróbálnak találkozni egy séta erejéig, vagy egy messenger hívás erejéig.
Az ágya mellett volt a mosdóhelyiség és még oda sem mert egyedül kimenni. A családtagjai segítették őt az önellátásban. Amikor megvolt a sikeres műtét – új szívet kapott -, sikeres volt a fizikai rehabilitációja.
Mostanában egyre inkább kezd afelé haladni az orvostudomány, hogy nagy szerepet kapjon az élődonoros szervátültetés. Amit erről tudni kell, hogy a családtagok illetve a társkapcsolatban élőknek nem, viszont a más kapcsolatban élőknek egy etikai bizottság előtt kell megjelenni azért, hogy a lehető legtisztább legyen az, hogy hogyan történik ez a szervadományozás.
