Amit tudnod kell a Covid 19 járványról
Amit tudnod kell a COVID 19-ről a negyedik hullám küszöbén hiteles szakemberektől, közérthetően. Mit mutatnak…

A szeptemberi témánk az öngondoskodás, önmagunkkal szembeni felelősségvállalás.
Ez a téma már többször előfordult az eddigi adásokban is, de soha nem szenteltünk neki még így egyben külön adást. Több élmény kapcsán fogalmazódott meg bennünk ez a téma.
A program célja, hogy az egészséges és szervátültetett emberek együtt mozduljanak meg egy jó ügyért:…
Ebben a részben a Covid utáni nyitásról beszélgetünk. Ez talán hasonlít ahhoz, amikor a sötétből a fényre megyünk. Várjuk már, de még hunyorgunk kicsit, idő kell, míg tisztán, élesen látunk. A nyitásra is készülnünk kell! Vissza kell találnunk magunkhoz, az érzéseinkhez. Meg kell keresnünk azokat a dolgokat, amiket tudunk kontrollálni, amiben biztonságban tudjuk érezni magunkat. Hogy hogyan is?
Mit tudsz a veséidről? Minden nap kb. 1800 liter vért szűrnek át és kiválasztják a kiszűrt salakanyagokat és méreganyagokat a vizeleten keresztül. Felügyelik a vérnyomást, a só- és vízháztartást és nélkülözhetetlen hormonokat képeznek. Tehát alapvetően fontosak egy egészséges, jól működő szervezet számára. Valójában minden tizedik európai ember csökkent vesefunkcióval él.
Egy korábbi adásban már volt szó a párkapcsolatok természetéről, a természetes és a váratlan krízisekről, a megküzdés lehetőségeiről. A mostani podcast adásunkban azokat a sajátos kihívásokat vesszük számba, amelyekkel a transzplantált emberek találkozhatnak a megismerkedéstől kezdve a kapcsolat alakulásáig.
A Szervátültetettek Szolgálatáért Díjak 2018 óta kerülnek átadásra. A Szövetség a 20 éves jubileum tiszteletére alapította a díjat. A kitüntetésben azok részesültek akik a Szövetség fennállása óta sokat tettek annak szervezeti fejlesztésért, a sportolók egészségért, és azok sikereiért.

A mostani időszakban sokan tapasztalják meg, hogy könnyen és gyorsan indulatba jönnek vagy elöntik a negatív érzések. A munkánk során a másik véglettel is találkozunk, amikor nehezen vagy egyáltalán nem megélhetőek, azonosíthatóak az érzelmeink. Mindkét állapot hatással van az önmagunkkal és másokkal való kapcsolatra és arra, ahogy megéljük a hétköznapjainkat.
Néhány praktikus gyakorlaton keresztül igyekszünk megmutatni mit tehetünk, ha az élet sója (az érzelmek) megszalad vagy ízetlenné válik.
Meghívott szakértőink adtak tájékoztatást a szervátültetettekre vonatkozó helyzetről, a védőoltásokról, valamint a felmerülő kérdésekről.
Tavaly egy nagyon új dologgal álltunk szemben, volt egy ritmusa az életünknek, ami felborult. Most is vannak bizonytalanságok, de ez már egy hosszú távú „rossz dolgokban” kell benne lennünk rész, ez pedig már másfajta stratégiát igényel.
Ebben az évben sem tudunk együtt koszorúzni. De emlékezni mindig tudunk… Emlékezzünk és gyújtsunk gyertyàt az Ismeretlen Donorainkért, akiknek mindig hálásak leszünk… KÖSZÖNJÜK AZ ÉLETET!